Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

A megyei törvényhatóság a 17. század közepétől kapott jogot arra, hogy meghatározza a hús-, liszt-, kenyérárakat, a mesterek munkadíjait. Pest megyéből 1659-ből ismeretes az első árszabás, majd 1703ban, 1724-ben, 1743-ban, 1781-ben, 1812-ben bocsátottak ki valamenynyi iparra vonatkozó limitációkat. Az árszabások pontosan feltüntették az egyes cikkek fajtáit, alapanyagát, a kidolgozás módját, sőt néha még technológiai utasításokat is tartalmaztak. Például a tímárok esetében az 1781. évi megyei árszabás előírta, hogy a bőrt a céhbiztos pecsétje alatt 9 hónapig csávában kell tartani, a magyar szabóknak, hogy a férfi mentét gombkötő munkákkal díszítsék, az asztalosoknak, hogy az egyes ajtótípusokat hogyan állítsák össze.

323 A 18. század végi, 19. század eleji szentendrei kézműipar ágait és termékeit leginkább ez az 1781-ben kelt limitáció határolta körül, amely kisebb-nagyobb módosításokkal Szentendrén fél évszázadig érvényben volt. 1805-ben a megyei törvényhatóság kénytelen volt néhány iparra nézve új árszabást kibocsátani. Azzal indokolta a döntést, hogy a mesterek „rendetlensége" és „kárhozatos szövetsége" miatt kell az új rendelkezést bevezetni. Az egyes céhek ugyanis azzal próbálkoztak, hogy megszegték a rögzített árakat, drágábban dolgoztak, kihasználva azt a helyzetet, hogy az igényekhez képest nem volt elegendő iparos. Az 1805-ös árszabás csak egyes iparágakra és bizonyos termékekre vonatkozott, amelyekkel problémák voltak, és nem a mesterek valamennyi árujára. Érintette a csizmadiákat, vargákat, szabókat, tímárokat, mészárosokat.

324 Előfordult, hogy maguk a mestereik kérték az árszabás módosítását. 1791-ben például a kádárok javasolták, hogy emeljék fel az árakat, mert nem elég a jövedelmük. A megye hozzájárult bizonyos emelésekhez.

325 Ennek azonban az volt az ára, hogy szüret alkalmával megengedte a munkát a kontároknak azzal, hogy ők is olyan áron kötelesek dolgozni, mint a mesterek. 1760-ban a kovácscéh tett sikertelen kísérletet az árszabás megváltoztatására. A kapa, csáklya, fejsze készítésének árát kívánták felemelni arra hivatkozva, hogy nekik idegenben kell kiégetni a szerszámokat, mert nincs kemencéjük.

326 A nagyobb városok gazdag mesterei saját kemencével rendelkeznek, ezért tudnak olcsóbban dolgozni. A megye elutasította a kérést azzal, hogy az árak meghatározásakor nem tudják az ilyen különbségeket figyelembe venni. 1762-ben a megyegyűlésen limitálták az aratórészt, és meghatározták a kőműves-, ács-, kőfaragólegények bérét is. Előírták, hogy azokat a mesterlegényeket, akik ezért a pénzért nem hajlandók dolgozni, küldjék el katonának. Ha erre alkalmatlanok lennének, zár97