Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

Az összesítés alapján megfigyelhető, hogy a város lakosságának 2

/з része legalább 2—3 évtizedig a városban tartózkodott. Az 1828— 1848 közötti időszakban a lakosság nagyobb stabilitást mutat, mint a korábbi évtizedekben. Szentendrén nagyobb a stabilitás, mint ízbégen. A városi népesség 2

/б-е több generáción keresztül a város lakója volt 1808—1848 között. Az a—d kategóriába sorolt adózóknak különféle vagyontárgyaik voltak. Szentendre: a) csoport esetén (320 család) — komplex gazdasága volt 11-nek — háza, szántója, szőlője 40-nek — háza, szőlője, állata 6-nak — háza, szántója l-nek — háza, szőlője 104-nek — háza, állata l-nek — szőlője, szántója 3-nak — háza 42-nek — szántója l-nek — szőlője 38-nak — állata l-nek — nincstelen volt 72. Izbég: a) csoport esetén (69 család) — komplex gazdasága volt 7-nek — háza, szőlője, szántója 3-nak — háza, szántója, állata l-nek — háza, szőlője, állata l-nek — háza, szántója 2-nek — háza, szőlője 28-nak — háza, állata l-nek — szőlője, állata 2-nek — háza 19-nek — szőlője 2-nek — állata l-nek — nincstelen volt 2. E réteg az idő folyamán nem tudott megerősödni. A családok Уз részénél csak ház és szőlő volt, ami a legfőbb életfeltételt jelentette. Kevés volt a komplex gazdaság, és minimális az állatállomány is, ami a föld intenzívebb művelését elősegítette volna. E csoportba tartozott a legtöbb nincstelen. Ezek csak bérmunkából éltek, de nem tudtak véglegesen meghonosodni. Szentendre: b) csoport esetén (90 család) — komplex gazdasága volt 5-nek 89