Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)
Szőnyi Zsuzsa kézírésos naplói 1949 "Disszidol. I-II."
DISSZIDOL I-II. tanyához értünk, mellette egy tisztás volt, leültünk tízóraizni. Azt hittük, hogy a fele utat már megtettük, pedig ebben erősen tévedtünk. Az út nagyon meredek volt, csupa szikla közt, oldalán fenyőfákkal. Találtunk virágot is, vadorgonát, remek édes illata volt, szedtünk egy csokorral. Olyan jó szag volt a fenyőktől, hogy nem győztük beszívni. Feljebb hatalmas kivágott és legyalult fatörzsek voltak, itt irtották az erdőt. Egy fenyőfa legalább három emelet magas volt. Nagyon lihegtünk és izzadtunk a mászástól, leültünk egy fatörzsre. Közben persze fényképeztünk. Gyönyörű kilátás volt lefelé. Kicsit éreztük a dobhártyánkat, mert itt már legalább 1000 m-en voltunk. Megláttuk, hogy bent a nagy fák közt még sok helyen hó van, hamar odamentünk és megmosakodtunk a hóban. Nagy nehezen másztunk tovább, egymást biztattuk. Végre kiértünk egy tisztásra, még ez is emelkedett, de már közel voltunk. Útközben is folyton ki volt írva nyíllal, hogy Schöckel, eltévedésről szó se lehetett. Itt mohás és sziklás volt a talaj, elég nehezen mentünk fel. Közben kis fehér kökörcsinszerű virágokat is találtunk. Na, végre felértünk a menedékházhoz, egész szép nagy faház, erkéllyel, meteorológiai felszerelésekkel körülvéve. Kimentünk a teraszra, ketten ültek ott, de pincér sehol. Az egyik napsütötte ablakhoz leültünk és kibontottuk a csomagot. Percek alatt bezabáltuk a Frau Heckel által adott hat-hat kenyeret parizerrel. Ezek után borzasztó szomjasak lettünk. Matyi előkereste a pincért, mivel sör nem volt, ittunk egy-egy nagy pohár almaiét. Megrendeltünk egy ebédet is fél egyre és napoztunk. Közben többen jöttek, azok is ebédeltek. Nagy mázlink volt, mert amíg felfelé jöttünk, nem sütött a nap, de mikor a teraszon napozni akartunk, úgy kisütött, hogy alig bírtuk a meleget. Megnéztük a hőmérőt, 31 fok volt. Egész máshogy sütött a nap, mint máshol, 1450 m magasan voltunk. Kétórai napozás után úgy lesültünk, hogy egész rézbőrűek lettünk. Az ebéd rém pocsék volt, erre megittunk még egy almalevet. A belső teremben sorban kis képeken az összes osztrák havasi Hütték le voltak festve. Fél három felé felkerekedtünk és a másik úton akartunk lemenni. Megkerültük a házat és kerestük a másik jelzést. Elindultunk egy úton, de öt perc múlva térdig érő hóban bukdácsoltunk, egész kis szűk úton a nagy fenyők közt. Ez sehogy se tetszett, mert nagyon hideg is volt, inkább visszamentünk a hegytetőre és az ismert úton mentünk vissza. Alig bírtuk vonszolni magunkat, rengeteget nevettünk. Sokkal hamarabb mentünk lefele, mint fel, de ez is fárasztó volt, mert az ember mindig vissza kellett, hogy tartsa magát a legurulástól. Már majdnem lent voltunk, mikor valami zörgött az erdőben, egy nyuszi volt, láttuk egy hosszú darabon szaladni. Radegund előtt leültünk egy padra dögfáradtan, alig bírtunk felállni. Nemsokára leértünk az autóbuszhoz, már bent állt. Vettünk levlapokat, a fiúk megittak egy sört és felültünk. Előzőleg láttunk egy irtó helyes jelenetet, a faluban egy kis téren felnőttek és gyerekek táncoltak valami osztrák táncot és énekeltek. Visszafele is frászt kaptunk az autóbuszban a kanyaroktól, ha szembejött valami kocsi, az egyiknek meg kellett állni, mert olyan szűk volt az út. Hatkor megérkeztünk, Frau Heckel remek vacsorát adott, így mindenképpen nagyszerű volt az egész nap. Mikor az autóbuszból kiszálltunk, a kalauz és a vezető egy személyben mindenkinek külön köszönt: „Auf Wiedersehen!” 1949. április 7. csütörtök Csúnya idő volt, délelőtt levelet írtunk, délután Snüfit őriztem. Nagyon helyes volt, egész jó volt vele játszani. Este a Szalay fiú volt itt, közben pasziánszot raktunk. 1949. április 8. péntek Reggel legnagyobb örömünkre megjött a német és angol szótár, amit már egy hónapja feladtak Pesten. Már azt hittük, hogy nem fog megérkezni. Bélát leküldtem fehér cérnáért, mert a pizsamáját 31
