Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)
Szőnyi Zsuzsa kézírésos naplói 1949 "Disszidol. I-II."
DisszmoL i-п. varrógépet elfelejtette elkérni és a Viciné elment hazulról, így nincs varrógép. Végre hatkor megjött, közben meguzsonnáztunk. Elhozták a gépet, az öreg néni varrt, de se befűzni, se a hajóra cérnát tenni nem tudott, azt én csináltam. Nekem hétkor el kellett jönnöm, nem tudom, aztán hogy boldogult. Mire hazaértem, Matyi és Béla magányukban elkettyentek és az újság olvasása után attól féltek, hogy az oroszok visszaadják a menekülteket Magyarországnak. 1949. március 26. szombat Heckel kivasalta Marica ruháját, a kosztümszoknyát és Béla nadrágját. Felvettem Marica ruháját és a kosztümkabátot, olyan meleg volt. Elmentünk a rendőrségre, mert pénteken megkaptuk a négynyelvű Ausweist, tanúnak felkért minket Gondos, Béla lágerbaj társa. Pénteken is tanú voltam, két pesti megkért, mint kisült az egyik Szalay vegyi gyáros fia, a másik meg papírszakmás. Ezeket meghívtam szombatra. A rendőrség után az áprilisi élelmiszerjegyekért mentünk el, aztán sétáltunk a főutcán. Előzőleg kész lettek a fényképek, nagyon jól sikerült mind, nem is hittük volna. Küldünk belőle haza, aztán a Stadtparkba mentünk, leültünk egy padra és napoztunk. Béla vett egy Magyar Napot, azon nevettünk. Pesten dühöngött rajta az ember, most már csak nevetni lehet. Ebéd után leveleket írtunk Peggynek, H. Klárinak. Ötkor jött a két pesti, kölcsönösen elmeséltük egymásnak a kalandjainkat. Rémesen irigyeltek, hogy ilyen szép szobánk van és közben hozta a nő a vacsorát, látták a kosztot is. Itt maradtak kilencig, már nem bántuk, hogy elmennek, de legalább megtudtuk, hol lehet olcsóbban canule-t kapni, és merre lehet feketén Belgiumba menni. 1949. március 27. vasárnap Reggel korábban kértük a meleg vizet, hamar felöltöztünk és elhatároztuk, hogy kirándulunk. Elmentünk a bazilikába, épp egy püspök misézett. Aztán lementünk a Hauptplatzra és tanakodtunk, hogy merre menjünk. Épp jött egy villamos, rá volt írva, hogy Eggenberg. Mondtuk, hogy épp egy Berg kell nekünk, tehát felszálltunk. Egy félórát zötyögtünk, megérkeztünk egy helyes kis faluba, közvetlen körülötte mindenütt nagy erdős hegyek. Csak úgy vaktában nekivágtunk egy útnak, ami lefelé vitt. Egy darabig mentünk egy tölgyerdőben az avaron. Rengeteg ibolya volt és egy kis sárga virág, szedtünk egy kis csokrot. Később egyre meredekebb lett a hegy, már alig bírtunk mászni, ekkor már nem szedtünk virágot. Rajtam a gumitalpú cipő volt, én nem csúsztam, de a fiúk folyton hasra estek. Négykézláb másztunk, rémesen lihegtünk és izzadtunk, Béla biztatott, hogy ő már látja a csúcsot. Már fenyőerdőben voltunk, még mindig egyre meredekebbre másztunk. Ha visszanéztünk, megijedtünk, hogy ilyen meredeken hogy tudtunk feljönni. Végre hirtelen egy kis utat találtunk, örömünkben leültünk pihenni. Két óra hosszat másztunk felfelé. Az úton mentünk tovább egy kis fenyvesben, mint kisült, erre kellett volna feljönni, egész jó út volt. Találkoztunk több turistával, láttunk egy táblát, hogy nem messze egy Gasthof is van. Sajnos nekünk már hazafele kellett mennünk, mert dél volt. Béla talált erdei cikláment, nagyon jó kedvünk lett, hogy végre nem négykézláb kellett közlekedni. Gyönyörű kilátás volt mindenfelé, egész magasan voltunk Graz fölött. Lefelé menet remegett a lábunk a fáradtságtól, láttuk, hogy hol másztunk fel, majdnem 45 fokos hegyoldalon. A villamosban direkt lerogytunk, olyan fáradtak voltunk. Ebédkor el is késtünk, a Frau már várt az ajtóban, mert a bécsi szeletet régen kisütötte. Ebéd után felmentünk a Bütyökre, vagyis Schlossbergre, mert olyan szép idő volt. Rengetegen voltak, éppen hogy kaptunk egy helyet és napoztunk. Én horgoltam, mert vettem egy fekete kesztyűre való cérnát. 27
