Csukovits Anita (szerk.): "Több nyelven, egy akarattal…"Népi és nemzetiségi kultúra a Kádár-korszakban (Szentendre, 2011)
sen, információban gazdagon. Az újságírók stílusa is sokat javult, a pártbrosúrák szlogenjeinek egyoldalú szajkózása helyett egyre tárgyszerűbb, szakmai hátteret felmutató tudósítások, riportok olvashatók már a lapban. Persze, a megyei és járási pártbizottság, a KISZ, a Hazafias Népfront továbbra is jelen van minden népi kultúrával kapcsolatos rendezvényen. Az 1970-es években a népi kultúra gazdagsága és annak igényes, sokrétű bemutatása volt tapasztalható a Pest Megyei Hírlap cikkei alapján. A falvakban, bár a mindennapi életük már átalakult, az idősebb generáció emlékeit és tárgyait még fel lehetett kutatni. A települések jelentős részén működött valamilyen hagyományőrző csoport, pávakör, táncegyüttes, melynek tagsága több generációt ölelt fel. A fiatalok is részt vettek ezek munkájában, vagy iskolásként, pályakezdő pedagógusként írtak pályaművet az utolsó mézeskalácsosról, az utolsó vízimolnárról, a falu népszokásairól, vagy hímzéséről. Nagytarcsa, Maglód, Kemence, Váchartyán, Túra, Szigetcsép, Püspökhatvan, Sződ, Galgagyörk, Zsámbok, Csömör és persze Galgamácsa lakossága őrizte és ápolta még hagyományait, illetve azok egy részét. A megye múzeumi hálózata - egyre több tájházzal, kiállítással, műtárgy-anyaggal és szakemberrel - támpontot és segítséget nyújtott az újságíróknak és érdeklődő olvasóknak egyaránt. A megye néprajzos szakembereinek egyik legjelentősebb vállalkozása, a Börzsöny kutatása 1975-76-ban sok ismeretlen adatot hozott felszínre. A gyűjtések és kutatások azonban inkább a múltra irányultak, a jelenkutatás - a saját korszakban történő változás dokumentálása - még nem merült fel szakmai igényként. A szentendrei Szabadtéri Múzeum megnyitása 1974-ben ráirányította a figyelmet a népi építészet értékeire - sajnos, a megyében már későn, a falvakban már alig akadt védendő építészeti érték, tájháznak alkalmas épület. A népművészeti fesztiválok és kiállítások mindig sok látogatót vonzottak, a népi együttesek és iparművészek alkotásait határainkon túl is megcsodálhatták és kitüntetésekben sem volt hiány. A tánccsoportok működésének az 1970-es évek második felében létrejövő táncház-mozgalom adott újabb lökést. A vérségi tájház épülete I PMMI Petőfi Múzeum Fotótár, Aszód 54
