Ruzsa György: Bronzba zárt áhítat. Az orosz fémikonok művészete és teológiája (Szentendre, 2009)
A kiállítás tárgyairól
egy rézlap előtt imádkoztak. Az orosz egyház is tiltakozott az ilyenfajta „ájtatosság" ellen. Az ószertartásúak hagyományőrző véleményüket a fémikonokon képileg is jól kifejezték. A kétujjas keresztvetést például úgy, hogy a szent felemelt jobb kezével nem áldást oszt, hanem mutató és középső ujját vízszintesen tartja, kiemelve a két ujjat. Főleg Szent Miklós és Szent Antipász ikonjain figyelhetjük ezt meg. Szent Miklós e speciális ábrázolására jó példa az Iparművészeti Múzeum aranyozott, 18. századi triptichonja [ltsz. 52. 27.22}. Néha még szokatlanul nagy méretűekké is válnak ezek az ujjak. Szent Borisz és Szent Gleb viszont már igazi orosz szentek voltak, orosz földön születtek, és az elsők között kanonizálták őket. Az Iparművészeti Múzeum igen jó kvalitású, sokszínű zománccal díszített reprezentatív ikonján [ltsz. 82.255.} Boriszt, az idősebb testvért szakállasán ábrázolják, Glebet, a fiatalabbat szakáll nélkül. A két mártírt a lovasok védőszentjének tekintik, ezért is jelenítik meg őket lóháton. De az orosz föld védőinek is tartják e harcos lovasokat. A Borisz és Gleb monda szavai is erre utalnak: „Ti vagytok... a mi fegyverünk, orosz földnek pajzsa és oltalma, kétélű kardunk.”131 A nagy egyházi ünnepek ábrázolása ugyancsak kiemelkedő fontosságú a keleti kereszténység művészetében. Az orosz réz tetraptichonok is alapvetően a tizenkét főünnepet mutatják be, ám néhány speciális eltéréssel. Éppen ezért érdemes egy kicsit részletesebben áttekinteni e kiemelkedő jelentőségű kérdéskört. A klasszikus bizánci művészetben a keleti kereszténység tizenkét főünnepét dódekaortonnak [görögül: ÓcoSeKáopiov} nevezik. Az első az Angyali üdvözlet, amikor Gábor arkangyal az Istenszülővel közli az örömhírt, vagyis Jézus születését. [li< 1,26-38}. A második ünnep Jézus születése, melyet általában Lukács evangéliuma szerint [lk 2,6 sk} jelenítenek meg, de a keleti egyházban figyelembe veszik Pszeudo-Máté apokrif evangéliumát is. Ez alapján a születés jelenetét sziklabarlangban mutatják be. A keleti egyházban az apokrif evangéliumok hatására gyakran ábrázolják a két bábaasszonyt, Zelomit és Salomét is. A harmadik ünnep Jézus bemutatása a templomban. Az ábrázolás alapja Lukács evangéliuma [lk 2,22-38}. A szülés után negyven nappal, amikor a rituális tisztulási idő lejárt, az Istenszülő és Szent József Jézust a jeruzsálemi templomba vitte. Az agg Simeon karjába vette a kis Jézust, és dicsérte az Urat, hogy még életében megláthatta a Messiást. A negyedik ünnep Krisztus keresztelése. Az ábrázolás alapja a négy evangélium megfelelő részei. [mt 3,13 skk, MK 1,9 skk, lk 3,21 sk, jn 1,26 skk}. Jézus felkereste a Jordán folyónál tanító és keresztelő Keresztelő Szent Jánost, hogy megkeresztelkedjék. Jézust a Jordán hullámaiban ábrázolják, a parton Keresztelő Szent János és angyalok. Az ötödik ünnep Krisztus színeváltozása. Ezt a jelenetet [mt 17,1 skk}, [mk 9,2 skk) és [lcs 9,28 skk} evangéliuma szerint ábrázolják. A téma ikonográfiája még a kora bizánci művészetben alakult ki. A kompozíció közepén a fénysugarakkal körülvett Krisztus lebeg egy sziklás táj fölött, mellette Mózes és Illés próféta, lent a tanítványok, Péter, Jakab és testvére, János.
