Ruzsa György: Bronzba zárt áhítat. Az orosz fémikonok művészete és teológiája (Szentendre, 2009)
A kiállítás tárgyairól
Ismeretes, hogy az ószertartásúak az ikonok feliratainál is mindig a régebbi formát használták. A korai egyházi szlávban dativusszal is kifejezhették a genitivust. így „Az Istenanya minden fájdalmasok öröme” ikonon «Богоматерь Всехъ скорбящихъ радость» helyett а «Богоматерь Всемъ скорбящимъ радость» formát írták. Ez utóbbi variációt láthattuk például a kiállításon az Iparművészeti Múzeum, Jaroszlavl vidékéről származó, 18. század végi ikonján [84.338.}. A kiállításon különösen sok Szent Miklós ikonnal találkozhattunk. Szent Miklós igen népszerű volt Oroszországban, szinte orosz szentnek tekintették. Általános védő és városvédő szerepet tulajdonítottak neki. Legkorábbi orosz földi ábrázolásai közül kiemelkedik a kijevi Szent Szófia székesegyház 11. századi apszismozaikja. A kiállításon is látható több kijevi kereszten korai ábrázolása. Például az egyik 11-12. századi kereszten, az előlapon, fent Szent Miklós mellképe látható [Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest. [1870. 117.}, míg egy 12. század második feléből származó keresztnek a hátlapján egészalakos képe található. [Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest. [1870. 25. 4.}. A 13. században már több novgorodi Szent Miklós ikonnal is találkozhatunk. Ilyen például a Moszkvai Tretyakov Képtár 13. század eleji Szent Miklós ikonja, a szentpétervári Orosz Múzeumnak a novgorodi Duhov kolostorból származó 13. század közepi Szent Miklós ikonja, és végül, talán a leghíresebb a novgorodi Történeti-Építészeti Múzeumnak a Novgorod melleti lipnói kolostorból származó Szent Miklós szentekkel ikonja. Ez utóbbinak - felirata alapján - festőjét és megfestésének évét is ismerjük: Aleksza Petrov, 1294. Szent Miklóst rendszerint püspöki ornátusban, jellegzetes nagy szakállal és mint nagy egyháztanítót, evangéliumos könyvvel ábrázolják. Ezt figyelhetjük meg az esztergomi Keresztény Múzeum [ltsz. 54.291] immáron híressé vált pilismaróti Szent Miklós ikonján. Ezt a 18. századi műremeket az Esztergomtól nem messze lévő Pilismaróton találták, 1887-ben egy régi ház lebontásakor. Az ikon jó példa arra is, hogy a fémikonokat gyakran a ház alapjába vagy falába építették, hogy megvédje a házat és lakóit. Éppen Szent Miklós szakállához kapcsolódik egy különös kis történet. Nagyobb számban hoztak Magyarországra orosz fémikont az 1848-49-es szabadságharc során. Elekor számos orosz katona harcolt itt a magyar szabadság ellen. Sokan hordtak maguknál kisméretű fémikont védelmezőként. Karacs Teréz írónő [1808-1892] naplójából tudjuk, hogy 1849-ben, Miskolcon a halott orosz katonák mellén Kossuth Lajos medaillon arcképét találták. Mindenkit meglepett, hogy e katonák épp a másik oldal vezérének képét viselték. E különös esetre akkor kaptak magyarázatot, amikor megtudták, hogy Kossuth kisméretű arcképét északi magyar városokban kereskedők árulgatták. A szakállas Kossuthot - egy speciális formájú nagy szakállt ma is Kossuth-szakállnak neveznek - az orosz katonák talán Szent Miklósnak nézték, megvásárolták a kis képecskét, hogy védelme alatt folytassák a harcot Kossuth népe ellen.121 Itt érdemes megjegyezni, hogy az egyszerű orosz hívő nagy buzgalmában gyakran kőporral dörzsölve tisztította fémikonját, olyannyira erősen, hogy a rézdombormű felülete a felismerhetetlenségig megváltozott. A hívők nem is tudták, hogy melyik szentet ábrázolja az ikon, s csak
