Ruzsa György: Bronzba zárt áhítat. Az orosz fémikonok művészete és teológiája (Szentendre, 2009)
A kiállítás tárgyairól
kislány anyjával Kazány városban, egy tűzvész után, a hamuban. Hamarosan az ikon sokakat csodálatos módon meggyógyított. Az ikon feltalálásának helyén női kolostort építettek. Ez az ikon 1904-ben a kolostorból nyomtalanul eltűnt. Egy kisebb méretű Kazányi Istenszülő ikonról is van tudomásunk, mely 1612-ben a moszkvaiak győzelmét segítette. Ezt az ikont a 18. század elején Moszkvából Szentpétervárra vitték. Tiszteletére épült Szentpétervárott a 19. század elején az A. N. Voronyihin tervezte, híres Kazányi székesegyház. [Ebben a hatalmas székesegyházban a kommunizmus évei alatt ateista múzeum működött.} A kiállításon a Kazányi Istenszülő ikonokat egy 19. századi, magas technikai színvonalon öntött, kék zománccal díszített ikon képviseli [magántulajdon y 1188.]. Az eleusza [görögül: ’e\eoi3c;a, oroszul: елеуса, умиление] ábrázolások egyik legismertebb változatát a Vlagyimiri [Konstantinápolyi] Istenszülő ikonok képviselik. Az eleusza szó szerint: irgalmat, könyörületet jelent. Az ikonográfiái típust Könyörületes Istenszülőnek - vagy Meghatódott Istenszülőnek - szokták nevezni. Ezen az ábrázoláson az Istenszülő a kis Jézust szeretettel magához szorítja, arcuk összeér. Ez utóbbi szimbolikusan a megtestesülésre utal, az égi és a földi világ egyesülésére. A Vlagyimiri Istenszülő, helyesebben Az Istenszülő Vlagyimiri ikonja [oroszul: Vlagyimirszkaja Bogomátyer, Владимирская Богоматерь, Владимирская Богородица, Владимирская икона Божией Матери] bizánci-orosz eredetű. Az Istenszülő a gyermekét jobbjában tarja, a kis Jézus - miként minden eleusza ikonon - átöleli anyját, arcuk összeér. A Vlagyimiri Istenszülő ábrázolás speciális vonása az, hogy egészalakban ábrázolják a kis Jézust, aki bal lábát talppal fordítja a néző felé. Az őskép a 12. század első feléből, Bizáncból származik, és valószínűleg elpusztult. Legkorábbi másolata valószínűleg a 13. század első felében készült. Az ikonnak városvédő szerepet tulajdonítottak, a 14. század végétől az összes orosz föld palládiumának tekintették. Az ikont sokáig Vlagyimir városban őrizték. Megtaláljuk ábrázolását a kiállítás számos tetraptichonjának negyedik tábláján is. Az Istenszülő ábrázolások egyik legmegkapóbb és különös formája „Az Istenszülő minden fájdalmasok öröme”. Viszonylag későn alakult ki ez az orosz ikonográfiái típus. Több változatban ismert. Ezek közös vonása az, hogy középen egészalakban, állva ábrázolják az Istenszülőt jobbjánál szegényeket, baljánál betegeket látunk, akiket az Istenszülő megsegít. Két fő típust különíthetünk el: a moszkvait és a szentpétervárit. A moszkvai variánson az Istenszülőt mint az ég királynőjét királyi jelvényekkel, koronával és jogarral ábrázolják. Felette a Szabaot alakja. A szentpétervári variánson az Istenszülő korona és jogar nélkül jelenik meg, felette Krisztus látható baljában az evangéliumos könyvvel. Az Istenszülő Minden fájdalmasok öröme ősi ikon első gyógyításos csodáját az 1688-as évhez kötik, amikor az ikon Moszkvában, az Ordinka városrészben álló Krisztus Színeváltozása templomban volt. Egyes vélemények szerint ezt az ikont 1711-ben Szentpétervárra vitték. Mások szerint Szentpétervárott ekkor már létezett egy korai változata a csodatévő ikonnak. A fémikon ábrázolásokon - mintegy vegyítve a moszkvai és a szentpétervári variánsokat - jogarral, de korona nélkül ábrázolják.
