Kolozsváry Marianna (szerk.): Korniss Dezső 1908 - 1984 gyűjteményes kiállítása 2008. szeptember 13 - november 16. Szentendre, MűvészetMalom (Szentendre, 2008)
Keserű Ilona: Töredékes emlékek Korniss Dezső után kutatva
1979-től 1983-ig Korniss műte rem szom szádja lettem Szentendrén a Régi Művésztelepen. Tavasztól őszig lehetett használni az újonnan épített műteremházakat, télen nem. Ott készült többek között Vidovszky Lászlóval közös munkánk, a „Hang-Szín-Tér" festett síp-erdeje, 123 db egyenként behangolt, egyenként megfestett 3 méteres PVC cső. Emma lányunk a nagy kertben nőtt föl, Titusszal jóban voltak, fociztak, labdáztak a magas fűben. Egy alkalommal Vida nyolcmilliméteres kis kamerájával felvette a jelenetet. Megkértem egyszer Tituszt, hogy a műtermében felvételt készíthessek kisméretű műveiről, amelyeken akkor dolgozott. Elég sötét volt a műteremben, a világításhoz nem értettem, így aztán alig látszik valami a szalagon, pedig kirakott a padlóra egy sor akkortájt készült lapot. Egyszer, amikor a napfényes kertben beszélgettünk, mesélt a hadifogságról, hogy mennyit szenvedett a szörnyű hidegtől Oroszországban. De a legfontosabb, ami vele akkor történt, mégis az volt, hogy Kijevben ikonokat látott, és megértette a piros szín jelentőségét a festészetben. NÉHÁNY GONDOLAT KORNISS DEZSŐ KÉPEIVEL KAPCSOLATBAN Nincs szabadon kiterülő vagy ellebbenő gesztus, ecsetnyom a komponált, rétegekben festett kornissi művekben. Csak festékcsorgatással készült művei hordozzák a véletlen forma szabadságát, mintegy „kirándul" a festő azokra az érdes smirgli területekre, megengedi magának, olyankor belép egy másik közegbe. Mint amikor úszni megy a szárazföldi ember és megváltozik a fajsúlya egy időre, megszűnik a gravitáció: ugyanúgy nem érvényesek a festészet mint mindennapi tevékenység feltételei, körülményei, eszközei. A másik hosszantartó kirándulás az improvizáció, a pillanatnyi szabad rögtönzés terepére az „llluminációk" tenyérnyi műveinek sokasága volt. Ezek a kisméretű művek az automatista festészet vagy akciófestészet eszközeivel és technikáival papírra készített, látszólag miniatűr szürrealista téri víziók, de első rápillantásra végtelen dimenziókba kapcsolják a nézőt, látóidegeket irritáló, aktivizáló dinamikájukkal. Mintha egy börtönbüntetésre ítélt festő csinálta volna őket, akinek nincs ideje tétlenül kivárni, amíg kiengedik, addig is, a lehető legkisebb lépték lehetőségei között is rögzítenie kell az abban az időszakaszban megvalósítandó műveit. Nincs szabadon kiterülő vagy ellebbenő gesztus, ecsetnyom Korniss Dezső olajjal, vászonra szerkesztett műveiben. A technikailag tökéletesen előkészített, komponált és réteges festéssel megvalósított művek nem engedik be az időt a kép anyagába, a mű nem romlik, nem változik. Nem mondanám, hogy steril, de van valami megdöbbentő keménység abban, ahogy állnak a képek az időben, és dacolnak az elmúlással. Meglepő, szinte hihetetlen, mennyire nem öregszenek. Formailag sem, de főleg anyagi részecskéik, felületi rétegeik tökéletes elrendezettsége tűnik időhatár nélkül érvényesnek. Legutóbb Washingtonban, egy festészeti magángyűjtemény műalkotásainak szemlélése közben került váratlanul elém egy tökéletes kornissi mű (Női fej, 1955). Egyedül függött egy benyílóban, közvetlen képszomszédok nélkül. Megrendítő volt látnom. Ismerős volt, erős, pontos, nagyon szép. Képviselte a közép-európai huszadik századot, magába gyűjtve előzményeket és megelőlegezve későbbi festészeti történéseket. Fókuszpont. Számomra annyira váratlan és mélyreható volt a pillanat, hogy szinte el sem tudom képzelni, hogy a kép valóban most is ott függ, a világ túlsó felén, a magas épület terében lebegve, rajta keresztül beléphet az ember a kép keletkezésének idejébe, közelmúltunkba, de, mint minden remekmű, felénk is nyílik. Néz bennünket szelíden, keményen, szabadon, a teljesség felől. 13
