Kolozsváry Marianna (szerk.): Korniss Dezső 1908 - 1984 gyűjteményes kiállítása 2008. szeptember 13 - november 16. Szentendre, MűvészetMalom (Szentendre, 2008)
Keserű Ilona: Töredékes emlékek Korniss Dezső után kutatva
Később, a hatvanas évek elején egy sor fiatal művész kolléga kereste a lehetőségét annak, hogy Korniss Dezsővel megismerkedjen, felkereshesse, véleményét kérje mindazzal kapcsolatban, amivel kezdő művészként próbálkozik. Korniss ekkortájt animációs filmeket is készített a Pannónia Filmstúdióban. Csapatostul jártunk hozzá a Molnár utcai lakásba, lapokat mutatott a készülő „llluminációk" sorozatból. „Laokoon" című nagy képe ott állt egy fiókos szekrényen, nézhettük. Sok kép rejtőzött gondosan raktározva az egyik szobában, minden létező helyet betöltve. Az egész lakást műhelyként használta, a konyhát is. Emlékszem egy kis, két tenyérnyi felületű képre, amely évekig állt ugyanazon a helyen. Vízszintes színsávok, színmezők voltak rajta. Azt mondta Korniss, hogy tizenkét éve figyeli, mi, hogyan változik az idők folyamán a képfelületen, mi történik a pigmentekkel hosszú távon. Szívesen beszélt gazdag szakmai tapasztalatairól. Azt mondta, ha biztosítani akarjuk egy homogén színfelület tartós, intenzív ragyogását, legalább két, de inkább három rétegben fessük egymás fölé ugyanazt az árnyalatot, megvárva persze a kellő száradási állapotot. Az, hogy egy ilyen tanácsot egy életre megjegyzett az ember, azt is mutatja, hogy nem voltunk bővében a konkrét anyaghasználattal kapcsolatos információknak a modern művészetet illetően. Hallhattuk, hogy „két év múlva lehet lelakkozni egy kész olajfestményt", előbb nem tanácsos. Az ember őrzi ezeket az instrukciókat: bár olajfestmények már alig készülnek, azok lehetséges telítettségét, készülésük rituáléját, ha csak teheti, betartja. A Belgrád rakparton laktam, Kornissal néha véletlenül összetalálkoztunk ráérős sétáin. Ballagtam mellette a Dunaparton, egy alkalommal arról beszélt, hogy ilyen tágas térben járkálva, ahol ennyire nagy távolságokat lehet belátni, edzeni szokta a szemét. Váltakozva néz egészen közeli, majd nagy messzeségben látható célpontokra, ezzel a szeme rugalmasságát javítja. Tudott arról, hogy mit csinálunk. Tót Endre dolgozhatott Szentendrén Korniss régi műtermében, amikor neki nem volt rá szüksége. Vele, Csiky Tiborral és Hencze Tamással közös kiállítást is rendezett Korniss a Műegyetem kollégiumi klubjában, 1967 telén. Kovásznai Györggyel filmeket készítettek együtt a Pannóniában. Egyszer szólt nekem, hogy két képemet szerepeltetné egy animációs filmjében, ez nagy megtiszteltetés volt. Az egyik a „Gubanc" című, 1969-ben készült, madzagból, szalagból, fonalból, gyöngyből, vászonra varrva (ma a budapesti Ludwig Múzeum tulajdona). Evek múlva életem első műgyűjtője, Kolozsváry Ernő Korniss Dezsőre hivatkozva keresett meg, aki felhívta figyelmét képeimre, és tanácsolta neki, hogy vásároljon tőlem. Kolozsváry a legjobb munkáim közül választott hármat első alkalommal, és gyűjteményébe később is fontos képeim kerültek. A hetvenes évek közepe táján színkutatásaim szavakban is megfogalmazható eredményre vezettek. Arra a felfedezésre jutottam, hogy: „A szivárvány (spektrum) összes és valamennyi színe harmonizál az emberi bőrszínek összes és valamennyi árnyalatával", és mindez létező, a természettudományok által megtámogatott rendszerként képes működni. Azonnal felhívtam Kornisst, izgatottan elmondtam, mire jöttem rá. Végighallgatott, és azt mondta: „Ez igazságnak tűnik". Ennél magasabb helyről nem is vártam jóváhagyást. Az, amit mondott, és ahogy mondta, hozzájárult ahhoz, hogy a spektrum- és bőrszínekkel akkor kezdett munkám később a „Mind" képekkel folytatódva további színkutatásokhoz és jelentős festészeti eredményekhez vezetett. Az ő véleménye kárpótolni tudott az eleven művészeti közélet hiányáért, segített elviselni a szabad szellemi mozgáslehetőségek magyarországi korlátáit azzal, hogy érezhetően semmi más nem befolyásolta a véleményalkotásban, csak az általa nagy biztonsággal megítélhető tehetség, alkotói elszánás, intenzitás, erő jelenléte. 12