Jankovics Norbert - Verba Andrea (szerk.): Ámos Imre - Anna Margit - PMMI kiállítási katalogósuok 22. (Szentendre, 2007)
Jankovics Norbert: Önarckép, énkép, emberkép. Anna Margit (1913-1991) művészete
Jankovics Norbert Önarckép, énkép, emberkép Anna Margit (1913-1991) művészete Anna Margit a 20. századi magyar képzőművészet egyik legerőteljesebb, művészettörténeti kategóriákkal nehezen körülírható stílusban alkotó művésznője volt. Művészetében gyermeki, naiv és népies elemek keverednek groteszk, banális és giccsből kölcsönzött megoldásokkal. Legtöbb alkotásának önmaga a főszereplője. A művekben megnyilatkozó változó énképe mindig általános emberi értékek értelmezését is kínálja. Művei, főként élete második felében, a 20. századi történelemi események hatását tükrözik, figurái az emberi életút állomásait is megtestesítik. Ars poeticának is felfogható, amit Anna Margit 1979-ben mondott: „A piktúra nem játék. Tiszta a lelkiismeretem: soha nem akartam senki kedvében járni. Amit tettem, másképpen nem tehettem. Mindig a meggyőződésem szerint cselekedtem. Hogy ér-e valamit egyáltalán munkásságom, majd eldönti a legkeményebb kritikus: az idő. Remélem nem hullok ki a rostán.''1 Anna Margit, eredetileg Sichermann Margit, szerény jövedelmű, zsidó származású családba született, és az Alföldön nőtt fel. Családja kulturális közegét a 19. század, az 1930-as években már felbomlóban lévő, falusi-paraszti kultúrája jelentette. 1930 körül nagynénje pártfogásának köszönhetően alig 17 évesen Budapestre költözött. A nagyváros nyújtotta lehetőségek közül a művészi pályát D/10. Anna Margit öccsével, 1916 k. ^ Csapó Györgynek adott interjú. In.:Csapó Gy.: Közelképek. Beszélgetések. Interjú Anna Margittal (1979). Bp. 1983.9-14.
