Klemmné Németh Zsuzsa: Szőnyi Művek újra itthon. Szőnyi István (1894 - 1960) művei Szőnyi Zsuzsa gyűjteményében. Kiállítás Szőnyi István Emlékmúzeum megnyitásának 40. évfordulóján - PMMI kiadványai. Kiállítási katalógusok 19. (Szentendre, 2007)
Diófák alatt gény olyan pici falu volt, hogy se vízvezeték, se telefon, de eleinte még villany se volt. Bibliai körülmények között éltünk. Este a család vacsora után a petróleumlámpa köré gyűlt és a szülők beszélgettek, a gyerekeknek meséltek. Milyen meséket? Arany János „Feketén bólintgat az eperfa lombja” a kedvencem lett és ötéves koromban minden este el akartam szavalni, nyilván az udvar végiben bólintgató szederfa tiszteletére. Ez volt akkoriban a tv, rádió, ami azóta, sajnos, átvette a gyereknevelést és a felnőttek szórakoztatását. 1924-ben apám gyűjteményes kiállítása meghozta az első nagy sikert. A családban is új esemény volt az én megszületésem, amit két évvel később Péter öcsém követett. Mint a kitűnő művészettörténész Genthon István írta: „Szőnyi tárgyválasztása egész munkásságában három nagy szektorra tagozódik: a családra, a magyar népre és a magyar földre. Ez a három tárgy váltogatja egymást, egymást ihletve, a későbbi az előbbiből gazdagodva, egyre magasabb esztétikai szintre emelkedve.” A háború és az utána következő sötét évek ránehezedtek az országra és a mi családunkra is. Péter öcsém meghalt. Egyre inkább éreztük az idegen hatalom elnyomását, végül 1949-ben férjemmel, Triznya Mátyás festővel a szabad világba menekültünk. Szüléink is bíztattak: még fiatalok vagytok, újra kezdhetitek az életet. Szerencsére a gyönyörű Rómába jutottunk, ahol munkát is kaptunk és sok új barátra találtunk, de a régi kert, a Dunakanyar, a zebegényi háztetők és a szülők nagyon hiányoztak. Irtunk hemian in the French sense of the word though he never cared for money, which was not too good for us. Zebegény was a small village. There was neither water-system, nor telephone, nor even electricity — at least at the beginning. We lived in biblical conditions. In the evenings after dinner the family would sit around the oil lamp, the parents talking, the children telling tales. What tales? The narrative poem by János Arany became my favourite one and when I was five I wanted to recite it every evening. At that time it was what today tv and radio, which, unfortunately, came to replace children’s education as well as adults’ amusement. My father’s one-man show in 1924 brought the first great success. The other new event in the life of the family was my birth and then, after two years, my brother’s birth. István Genthon, the excellent art historian wrote: „Szőnyi’s subjects can be divided into three groups: the family, the Hungarian people and the Hungarian land. These three great subjects alternate with each other, inspirating each other, getting enriched and rising to a higher and higher aesthetic level.” The world war and the dark years following that were a heavy burden on the country as well as on our family. My younger brother, Peter, died. We felt the suppression of an alien power increasingly so finally, in 1949, I and my husband, Mátyás Triznya painter, escaped to the free world. The parents even urged us: you are young enough, you can restart your life easily. Fortunately, we got to the 7
