Klemmné Németh Zsuzsa: Szőnyi Művek újra itthon. Szőnyi István (1894 - 1960) művei Szőnyi Zsuzsa gyűjteményében. Kiállítás Szőnyi István Emlékmúzeum megnyitásának 40. évfordulóján - PMMI kiadványai. Kiállítási katalógusok 19. (Szentendre, 2007)

Zebegényi házak

SZŐNYI ZSUZSA A RÓMÁBÓL HAZAKERÜLT SZŐNYI KÉPEKRŐL

Szerencsés helyen nőttem fel: kislány koromban Zebegényben, a sötét erdő határáig érő nagy kertben kedvemre szaladgálhattam Micsipi, a fekete pulikutya társaságában, aki jelezte, ha ebédelni kellett menni. Apám mindennap a dombtetőn festett, ahonnan a híres Dunakanyarra lehetett látni. Öt nem volt szabad zavarni, de amikor befejezte a napi munkát, a képet mindig levitte megmutatni anyámnak. Anyám szigorú kritikus volt, mivel fiatal korában maga is festőnek készült. Hozzánk, gyerekekhez is szigorú volt, apám viszont csak akkor eresztette ki a hangját, ha rossz fát tettünk a tűzre. Különben a világ legjobb humorú, mindig jókedvű embere volt, aki igyekezett másokon segíteni. Az üldözötteknek a pesti műtermében menlevelek, hamis igazolványok százait készítette és ezzel rengeteg embert mentett meg.

De a zebegényi nyarakat barátaival, az odalátogató festőkkel és a családdal nagyon jó hangulatban töltötte. Nem volt bohém, a szó francia értelmében. De a pénzzel soha nem törődött. Ezt persze mindnyájan megéreztük. Zebe-ZSUZSA SZŐNYI ON THE PICTURES THAT ARRIVED HOME FROM ROME

I grew up at a lucky place: in Zebegény as a little girl I could run about as I liked in the company of Micsipi, the black shepherd-dog in the huge garden, which reached the edge of the dark forest. Micsipi always signalled when it was lunch time and I had to go into the house. Every day father painted on the hill top where the view of the famous Danube Bend could be seen from. Nobody was allowed to disturb him. When he finished the daily work, he always took down the picture to show it to mother. She was a severe critic because, when she was young, she also prepared to become a painter. She was strict to us, children, as well. Father only raised his voice when we did some mischief. Otherwise, he had a good sense of humour, was always cheerful, and did his best to help other people. During the fascism, he forged hundreds of personal documents in his studio in Budapest and saved a lot of people’s life. The summers in Zebegény were always spent in a good atmosphere together with the family and father’s friends, the painters who came to see us. He was not Bo-