Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Bagi Gábor: Adalékok a rácok Közép-Tisza vidéki jelenlétéhez a XV-XVII. században
Bagi Gábor ADALÉKOK A RÁCOK KÖZÉP-TISZA VIDÉKI JELENLÉTÉHEZ A XV-XVII. SZÁZADBAN 1. 1876-os megalakulása után Jász-Nagykun-Szolnok megyét sokan nevezték az ország legmagyarabb törvényhatóságának. Joggal, hisz a török kiűzése után a megmaradt magyar, és az elmagyarosodott jász és kun népesség, jórészt a szabolcsi-szatmári részek, valamint a heves-nógrádi palócvidék jövevényeivel gyorsan magába olvasztotta a kis számban érkező szlovák és német elemeket. Ha viszont a korábbi évszázadokat is vizsgáljuk, ez az etnikai kép már nem mondható ennyire egységesnek. A legösszetettebb viszonyokra a honfoglalás idején következtethetünk. 895 előtt az Alföld e része gyéren lakott volt, de nem teljesen néptelen. Szlávok élhettek a Zagyva völgyében (Jászság), a Tiszazugban és Kenderes vidékén, míg az egykor birodalomalkotó avarságra egyebek mellett talán a Várkony (Tiszavárkony) helynév utalhat. E két, egymással különböző mértékben keveredő népességen kívül esetleg még bolgár és gepida töredékek megléte is elképzelhető.1 Ugyanakkor Árpád honfoglalói sem voltak teljesen egységesek. Történészeink a magyar törzsek között is feltételeznek különféle török elemeket, de a helyzetet tovább bonyolítják a velük érkező, eltérő elemeket egyesítő kabarok. Három törzsük egyik etnikuma az alán (jász) volt, akikhez talán az 1075-ben Rákócifalva táján említett varsányok sorolhatók. A tatárjárás előtti Tiszabőt lakó izmaeliták viszont mohamedán kazárok lehettek, azaz a kabarok egy másik alkotó eleme. Annyi bizonyos, hogy a pillanatnyilag kabarnak vélt törzsnevek mindegyike - Berény (Jászberény), Örs (Tiszaörs), Ladány (Jászladány) - megtalálható megyénk területén. A kalandozásokkal ide hozott foglyokról ugyan nincs adat, ám jelentős volt a 965 tájától több hullámban érkező besenyők betelepülése, akik Abádszalók környékén és Besenyszög vidékén mutathatók ki.2 Az államszervezés nyomán bizonnyal érkeztek ide a nyugati országrészből morva-szláv, német-bajor, olasz stb. katonáskodó vagy szolgáló népelemek. Az 1200-as évek elején a Tiszántúlon említenek is olasz jövevényeket. A Jászságban és környékén az Újszász, Szászberek, Szászegyháza helynevek elképzelhetővé teszik szászok megtelepedését, bár a közelmúltban ezek személynévi eredeztetése is felmerült. A monostorok (főleg Nagykörű) mellett talán lehettek görög-balkáni csoportok is, bár ezekre nincs írott forrás.3 A vitatott mértékű pusztulást okozó tatárjárás felgyorsította a megmaradónak összeolvadását, elmagyarosodását, míg az elnéptelenedett területekre kunokat (és jászokat) kellett betelepíteni. Ennek körülményei közismertek.4 Problémásabb viszont a 1 Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. II. köt. Bp., 1938. 2 Kristó Gyula-Makk Ferenc-Szegfű László: Adatok „korai” helyneveink ismeretéhez. I—II. köt. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae. Acta Historica. Tomus XLIV-XLV. Szeged, 1974-1975., Györfiy György: A magyarság keleti elemei. Bp., 1990. 3 Györfiy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. III. köt. H-К. Bp., 1987. 39-63. p., Mizser Lajos: Ujszász. Magyar Nyelv, 2001. 3. sz. 330-331. p. 4 Gyárfás István: A Jász-kunok története. I—IV. köt. Szolnok-Kecskemét-Budapest, 1870-1885. 67
