Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
elgyengült fel emelték össze rogyot igy aztán felybe lőtték Mátán és eltemették nékünk azóta csak a Szilárd maga a hátasunk. Más egyebet újságot nem tudok írni nagyon de nagyon rossz a helyzet ereis. Tiszteli Tóth Imre mező őr családjával együtt a Művész urat kedves feleségével együtt. Szabó Géza volt ménes mester is üdvözli művész urékatt. Továbá énis és családom tiszteljük művész urat kedves feleségével együtt erőtt egéséget kívánunk a távolból. Boldog pünkösdi ünepet kívánunk. Maradok tisztelettel hozájok Kovács Imre törzs Csikós Számadó. Nagyon sajnálom hogy nem tudtam hamaráb írni. Mikor látogatnak meg benünket Művész úrék azt várjuk nehezen.” Ezzel a levél véget ér. Tudomásunk szerint, a viszontlátásra már nem került sor.8 Boromisza a Hortobágyon, ahol 1928-30 között 18 hónapot töltött nyeregben, művésztelepet szeretett volna létrehozni, csakúgy amint azt megpróbálta az ország más részein. Szeme előtt nyilvánvalóan a híres nagybányai lebegett, ahol 1904-től kezdve ő maga is jelentős időt töltött el, de annak vezetőjével, Réti Istvánnal támadt súlyos összetűzése miatt nem tudott ott meggyökeresedni (jóllehet első feleségét is onnan hozta magával). Végül távozni kényszerült.9 A fiatal művészek oldaláról az említett összetűzés abból eredt, hogy az ottani telep vezetőjével szemben, több művészeti szabadságot követelt magának és festőtársainak. Hortobágyi működése, a pásztori élet, számára azért nem volt különösebben megerőltető, mert ő maga a Királyi Ludovika Akadémián végzett huszártiszt volt és az első világháborúban is részt vett, jóllehet akkor nem a tüzvonalban, hanem Szatmárnémetiben szolgált 1914 és 1918 között. A Hortobágyon vélte megtalálni az ősi magyar nomád állattartó életformát, még ha tudatában is volt annak, hogy ez már csak amolyan maradványféle. Nyilvánvaló, hogy a hortobágyi rideg állattartás nem a nomád életmód maradéka, már csak azért sem, mert a viszonylag nagynak tűnő kistáj nem ad lehetőséget a nyájak és ménesek szabályos, évszakonkénti, hosszas távú legelőváltására. Egyébként maga Boromisza, az akkoriban és még később is „őshonos"-nak tartott állatfajták bűvöletében élt, a rackajuhokról, meg a szürkemarhákról is azt hitte, hogy azokat magyar őseink honosították meg, de ma már hitelesen tudjuk, hogy azok meghonosodása Magyarországon valamivel később történt.10 Ettől a ténytől függetlenül nagyon helyes az, hogy ezeket az állatfajtákat jelenleg, mintegy génbankként tenyésztik-gondozzák a pusztában. Jelen állapotában a Hortobágy Nemzeti Park, méghozzá megalapítása tekintetében a legelső, melyet 1973-ban hoztak létre. Földrajzi képe alapjában véve a tiszai ármentesítés nyomán alakult ki. Korábban ez a vidék a mainál sokkal gazdagabb vízháztartással rendelkezett 8 Kéziratát és a levelet özvegye, Császár Ilona adta át Szentendrén, közlés céljából. A mellékelt hortobágyi akvarell magántulajdonban van, eddig nem publikálták. A gépírt kéziratok számítógépes átgépelését Molnár György, a képek beszkennelését pedig Szigeti Antal (Göd) végezte, illesse őket itt is köszönet. 9 Murádin J. Nagybánya. A festötelep. Miskolc 1994. 14-15. Tévedésnek tartjuk azt a véleményét, hogy a Nagybányáról való távozása után művészete hanyatlásnak indult. Bodnár Éva, a Művészeti Lexikonban 1975.1. 273., a hortobágyi képei közül a Csikós számadó és a Juhász számadó című képeket említi, amelyek a magyar Nemzeti Galériában vannak. 10 Hosszú ideig ez volt a szakkutatók véleménye is, ld. Bökönyi Sándor kritikáját: A honfoglaló magyarok állattartása. Magyar Tudomány 1990. 3. 303-309. 617
