Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
zárú ajtaját, aminek alapjában oly igen egyszerű a kulcsa... Virágporos enyhe szellő simogatta a sárgára aszott fűszálakat. A szikfokok fehérje elő-elővillant a nagy sárga tengerből. Ez a Hortobágy mezőségének legjellegzetesebb színe. Az ég selymes kékjébe elmosódottan púposodott az öreg Szenczi bacsó kunyhója. A hétszer görbe kútágas belefúródott a levegőégbe. A tetejében egy kék vércse kémlelte az ürgelukakat. A guggon ülő hodály felöl olykor bégetés hallatszott. Szinte aláfestette ez a bégető hang a nagy szétáradó csendességet. Az öreg bacsó abban fáradozott, hogy a vasaló hamuja alól egy kis parazsat kölcsönözzön a pipájának. A juhász kampója neki volt támasztva a kunyhó ajtajának. Mellette heveredett el az egyik puli. Ez itten regula. Eladdig, amíg egyéb parancsszó nem hangzik, ezzel is bé kell érni egy jólnevelt juhász kutyának Mert hiszen a gazdájának sem sokkal kényelmesebb enyhhely járadékos. Láttam egy bojtár gyereket, aki egy dörgölődző fa árnyékában szunnyadozott... Ami még egymagában és ámyékbeli soványságában nem lett volna olyan megcsodálni való, ha a következőket nem észlelem. A fattyú miként a dörgölődző fa árnyéka, szintén a nap után igazodott, hajszálpontosan. Legfeljebb egyszer a hasára, egyszer a hátára, majd az oldalára hengeredett az áldott vékony hűvösség után. Ezúttal az öreg bacsó halkan dudorászott. Kedvében járt az üdő. Valami olyasféle pásztornótát ismételgetett, ami arra megy ki, hogy: Három ürü nem nagy falka, Három juhász hajtogatja, Elől megy a harangos, Nem is juhász, ki nem gacsos. Hát persze, persze. Mi is van azon megénekelni való, még hozzá elmélázó nekibúsulással, hogy valaki gacsos... avagy, amint a juhászoknál ez gyakori: juhász lábú. Ilyesmikben van valahol nyitja a pásztori énekek és az élet egyéb meglátásai között - a dolgok örök összefüggéseinek. A pásztorság között kétségtelenül sok a művész lélek. A költői lélek szerint velük született. Sőt nem egy közöttük a nótafa. Ez a fa szintén egyike azoknak a keveseknek, amik pusztaságon gyökeret vernek - a közmondásos köcsögfán, dörgölődző fán, no meg a kútágason kívül. Ez utóbbinak ugyan már könnyebb a megélhetése, miután a csőrit mégiscsak a vízbe mártogatja... Magányos életük, pusztázó magárautaltságuk elmélyülővé teszi őket, valahogy a robotos élet fölé tudnak emelkedni, ami, teszem azt, a kőbeszorult városi élet zsúfoltsága mellett, szinte lehetetlen. Péterfia Petrovics István öreg bacsó a Vajdalaposon (1929) 615
