Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Keményfi Róbert: Tárkányi birsalmaleves
és többen fel is keresték Horváth Istvánt, például Eisner János dr., a Komensky Egytem régésztanára, aki felhasználva a szertár anyagát, a Slovensko v praveku (Szlovákia az őskorban) című művében 16 esetben hivatkozik Horváthék gyűjteményére. Ismerte az anyagot dr. Babor József egyetemi tanár, a paleotikum kutatója is, a neolitikus eszközöket pedig dr. Josef Skutil, a brünni tartományi múzeum régészeti osztályának vezetője vizsgálta meg. 1937-ben a régészeti szertárból 6 darab agyagedényt, észak-pannóniai típusú bronzkori tárgyat küldtek Prágába, A szlovenszkói régi művészet című kiállításra. A gyűjtemény tárgyai értékes adalékul szolgáltak a környék prehisztorikus időszakának feltárásához. Sikerült általuk bebizonyítani, hogy az emberi tevékenység errefelé már az új kőkorszak előtt kezdődött. S amíg dr. Mayer István 1931-ben csak 4 darab pattintott kőeszközt talált Ipolyság környékén, addig a gimnázium tanárának az évek során több mint 30 darab, az „aurignacien-korhoz” tartozó kőeszközt s több úgynevezett magkövett sikerült felkutatnia. A Salkovszky-téglagyár agyagbányájának lösz rétegéből mamutcsontok is előkerültek. A neolit emberének eszközeiből szintén került bőven a gyűjteménybe. Ipolynagyfaluról, Szécsénkéről, Gyerkről, Tompáról és Szalatnyáról csiszolt és csiszolatlan kőeszközök gazdagították az anyagot. Ipolyság Szurdok nevű dűlőjében bronzkorszakbeli edények és karperecek kerültek elő. Tompa közelében őskori telepre akadtak. Éremgyűjteményüket a vidéken talált római pénzek: Néróaranyak, császári ezüst dénárok képezték. Ezeket Kéménden, Visken, Alsószemeréden és Tompán találták. Nem csoda, ha ezek után 1935-ben az iskola- és nemzetvédelmi miniszter az intézet régészeti szertárőrét a Korponai és a Zselízi politikai járások területére „a természeti, művészeti és éremtani emlékek védelmezőjévé, járási konzervátorává” nevezte ki. A régiségszertár tagjai az újabb államfordulat után is komolyan dolgoztak. Az archeológiái szertárnak akkor már 1712 darab értékes tárgya volt. Horváth István elhunyta után özvegye a „még magánkézben volt régészeti gyűjteményt is az intézetnek adományozta”. A gazdag anyag feldolgozását Orbán Tibor tanár, szertárőr végezte. Ebben nagy segítséget nyújtott neki dr. Hillenbrandt Jenő, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának igazgatója. Orbánt követően dr. Szentkúti Kornél lett a régiségtár őre. A jogfosztottság után a gyűjteménynek nyoma veszett, s Horváth István jogutódai már nem folytatták az efféle tevékenységet Ipolyságon (Csáky Károly: Nyolc évtized sorsfordulók tükrében. Ipolyság, 1993.). A magyar muzeológia történetében új szakaszt nyitott Széchenyi Ferenc 1802-ben tett elhatározása, miszerint magángyűjteményét: könyveit, kéziratait, rézmetszeteit, ötvösműveit felajánlotta a létesítendő Nemzeti Múzeum céljára. A múzeum megalapításáról az 1808. évi VIII. törvénycikk rendelkezett, s tulajdonképpen ettől kezdve beszélhetünk mai értelemben vett múzeumügyről. Múzeumalapítási előzmények Montban bár jóval később indultak a múzeumok, ám az itteniek is atörténelmi Magyarország régi vidéki intézményei közé tartoztak. A 20. század eleji múzeumalapításoknak természetesen Hont megyében is jóval korábbi előzményei voltak. Részben annak tekinthetők a már említett egyházi, iskolai gyűjtemények, könyvtárak, de beszélhetünk másról is. Tudnunk kell például, hogy Hont megyében már a 19. század elején, sőt azt megelőzően is voltak kiváló néprajzkutatók, régészek és múzeumpártolók, irodalmárok, történészek 577
