Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Madaras László: Népmozgások az "avarkorban"
fémhajdísznek a varkocsfonadékon való alkalmazása (ilyen aranydíszek hajba illesztését jelenti a szó Thukydidésnél, aki az idős attikai férfiak fényűző hajviseletéről szól). Avar kori régészeti leletanyagban kerültek elő fém varkocsszorítók. Persze az is elképzelhető (és akkor az orosz fordító eljárása a korrekt), hogy a „beillesztés” alapjelentésű görög szó nem valami idegen testnek (szalag, hajék) hajba illesztését, hanem a copf egyes ágainak egymásba fonását emeli ki” (Szádeczky-Kardoss 1992. p. 18.). Ez utóbbi lehetőségről nem tudunk állást foglalni. Arról azonban igen, hogy lehetette fém hajfonatdísz a megcsodált avar hajviseletben. A fém varkocsszorítók bizonyosan kizárhatók, mint a hajfonatok dísze, hiszen ezek a korai avar korban a Kárpát-medencében még nem voltak használatban (Andrássy 2000. pp. 85-123.). Marad a szalagok varkocsba fonása, esetleg a hajfonatok egymással való kombinációja. Hasonló módon kívánjuk a továbbiakban is a források és a régészeti kutatások eredményeit összevetni. Nagyon tanulságos, hogy miképpen mozog az Ázsia felől éppen hogy csak megérkezett avarság és a Bizánci Birodalom kapcsolata. Az avarok láthatóan a Bizánci Birodalomba kívántak megtelepedni. Avar követség Bizáncban és a Duna menti határzár elrendelése (562 körül) Menander Protektor EL p. 443,29-444,31 lustinianus az avaroktól érkezett követeket fogadott avégbó'l, hogy körülnézzenek föld után, ahol a törzs lakóhelyet találhat magának. A császár lustinosnak, a hadvezérnek a jelzését megkapva, azt tervezte, hogy a herulok országába telepíti a népet, ahol korábban laktak a herulok. E terület elnevezése Pannonia Secunda. Ha ez szívük vágyának megfelelt volna, úgy a császár bizonyára hozzájárulását adta volna. Am azok úgy vélekedtek, hogy nincs szükségük a Skitián kívüli elhelyezkedésre; annyira vágytak éppen erre a területre. Ez azonban nem ment, Iustinos, a hadvezér mégis elküldte követeiket Bizáncba, a császárnak pedig megüzente, hogy jó soká tartsa vissza őket ott. Sikerült ugyanis az egyik követet — neve Kunimon volt - barátul megnyernie s Kunimon titokba elmondotta neki a következőket: más amit beszélnek, és más az, amit valójában gondolnak. A legmértéktartóbb szavakat használják, illendő magatartással leplezik ármánykodásukat erősítgetve a rómaiak iránti jóindulatukat, hogy így kelhessenek át a Dunán; ám másképpen áll valódi szándékuk és elgondolásuk: ha egyszer átmentek a folyón, egész seregükkel támadni szándékoznak. Ezeket megtudván Iustinos jelezte magának a császárnak, hogy tartsa vissza a követeket Bizáncban. így nem merészelik majd átlépni a folyamot, míg a követek elbocsátást nem nyernek. Mialatt Iustinos ezeket intézte, nem csökkenő erőfeszítéssel készült egyidejűleg a folyó átkelőhelyeinek az őrizet alá vételére is. Háznagyát Bonost osztotta be a folyó őrizésére (p. 22.). A szándék egyértelmű, s az is, hogy Bizáncban nem kívánták a Birodalom határain belül látni a keleti barbárokat. Bár arra is van adatunk, hogy Justinianus Durustorumot rövid időre átengedte az avaroknak. Az avar fennhatóság rövid ideig tartott (562-582?), hiszen alig két évtized után már a forrásaink szerint avar haderő fosztja ki és égeti fel a várost (Theophylactus Simocatta 1.8,10). Lényeges azonban az, hogy a Bizánci határzár hatékony, a Kárpát-medencében a Gepida királyság pedig még biztosan ellenőrzi a Kárpátok hágóit. Ráadásul a törkök is 25
