Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Selmeczi Kovács Attila: A rávágó kaszálástechnika elterjedése az Alföldön
szerzője, Angyalffy Mátyás szerint az őszi gabonát legjobb kaszával rávágni, de akkor szükséges, hogy a kaszás mellett egy asszony vagy legényke dolgozzék, aki a rávágott gabonát marokba szedi.13 14 Tsötönyi Márton 1831-ben kiadott munkájában saját tapasztalataira támaszkodva a következőképpen indokolta a kaszás gabonavágás előnyét: ,,A’ kaszállás az aratásnál [sarlóval] a’ sietőbb ’s frissebb munkára, a’ költség kiméi lés éré a’ gabonák jobbá tételére, a’ ki verés ’s rázás ellen meg kiméllésére sokkal elébb való. Az arató négyszer vágja, rázza, ’s tsapja sebesen előre azt, a’ mit a’ kaszás tsendesen egyszer kanyarithat le. A ’ kaszás után még marokra kell verni, de az is tsendes munka. Háromféleképpen kaszálják a gabonát. 1) Mint a szénát, ’s vontatóba rakják, ’a sengés gabonába nem, de az értbe sok kárt tesz; oka a' kéz szűke. Jó pedig azért, hogy igy négy ember letakard annyit, mint más munkáival nyolcz. 2j A ’kaszáll ást balról kezdi, gereblyés kaszával a földre fekteti, utánna gereblyével marokra verik ’s rakják; ez is majd hasonló az elsőhöz. 3) Jobbról kezdi, ’s a ’fenn álló gabonára fekteti gereblyés kaszával, mellyről sarlóval szedődik le ’s verődik marokra; e’legjobb. ”u A mezőgazdasági szakírók tehát már a 19. század első harmadától a rávágó kévéző kaszálást tartották a legjobbnak, később is mind több gazdasági munka ezt propagálta.15 A sarlós aratásnál lényegesen termelékenyebb (annak ötször-hatszorosát jelentő) gabonakaszálás elterjedésében az alföldi nagybirtokok meghatározó szerepet játszottak. Noha az elmúlt évszázadokban a rendrevágó kaszálást, a takarást tekinthetjük általánosan elterjedt technikának, a 18. század végétől már számos helyen kötelezték az aratókat, hogy a kenyérgabonát: az őszi búzát, rozst vagy kétszerest kévékbe kössék és keresztekbe rakják, ami ebben a formában került asztagokba, vagy a szabad szérűn nyomtatásra.16 A 19. század közepétől mindinkább a rávágó kaszálásmód vált uralkodóvá az Alföld legnagyobb területén. Kivételt a Duna-Tisza köze jelentett, ahol a rendrevágó-kévéző kaszálástechnika nagyobb múlttal rendelkezett.17 A Magyar Néprajzi Atlasz vonatkozó térképlapja a 19-20. század fordulóján a Duna-Tisza közének déli részén 26 gyűjtőponton rögzíti ezt a kaszálástechnikát, fél évszázaddal később már csak 6 helységből maradt fenn az emléke.18 Amint Balassa Iván megfogalmazta „Az aligha lehet kétséges, hogy a rávágás általában a nagybirtokokról indult el és előbb-utóbb a paraszti birtokokon is kiszorította a rendrearatást. Az alacsony tarló ugyancsak idegen volt és több erőt kívánt az aratómunkásoktól, de a nagybirtok rendjében ezt is meg kellett tanulniuk. A szigorúan megszabott munkaszervezet ugyancsak új lehetett kezdetben, és létrejöttek olyan kooperációk az 13 Közli Balassa Iván 1985. 33. 14 Tsötönyi Márton 1831. 38-39. 15 Vö. Staut József 1831.99; Baksay Dániel 1860; Galgóczi Károly 1865. 115. 16 18. század végi és 19. század eleji példákat közöl Mezőberényből Szilágyi Miklós 1995. 122, Kunszentmártonból és Algyőről Szilágyi Miklós 2006. 15-16, Tiszafüredről Füvessy Anikó 1973. 280-281, a Felső-Kiskunságból Tálasi István 1977. 207. Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd esetében ezt a dézsmaszolgáltatással állítja kapcsolatba Novák László 1986. 341. 17 Kecskemétről tudjuk, hogy „kaszával a régi ős szokás szerint a gabonaszárakat összekuszálás nélkül fektetik rendre, úgy, hogy kevés munkával, gereblye segedelmével a kévék külön választatnak, s később beköttetnek”. Kubinyi Ferenc-Vahot Imre 1854. 28. Kecskeméten már a 17. század közepéről ismeretes ez a betakarítási mód (Tálasi István 1957. 219.), mely még az 1920-as évek végén is szokásban volt (Györffy István 1928. 8.). 18 Paládi-Kovács Attila 1987. 30-31. térképlap. 275
