Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Selmeczi Kovács Attila: A rávágó kaszálástechnika elterjedése az Alföldön

aratópár mellett, melyek a munkát kétségtelenül meggyorsították.”19 Nem véletlen tehát, hogy a béraratók, az uradalmakban munkát vállaló aratóbandák szinte kizárólag a rávágó kaszálástechnikát alkalmazták annak termelékenysége és munkaszervezeti előnye miatt. Az aratóbandák munkaszerveződése még szigorúbban érvényesítette az ötös munkatár­sulásokat, ill. azok egymással összehangolt munkáját. Minden egyes kaszásra kellett jutni egy marokszedőnek, továbbá két párhoz tartozott egy kévekötöző. A rávágó kévéző aratástechnika és annak munkaszervezési formája egyúttal a já­rulékos eszközök használatát is igényelte. Különösen a bérmunkánál nem volt lehetőség a kisüzemi módszerhez hasonlóan az élő gabonaszálból kézzel sodorni a kévék bekö­tésére szolgáló kötelet, hanem előre elkészített gyékény- vagy zsűpkötelet használtak, illetve az aratás megkezdése előtt a mezőn kötélsodróval készítették a nagy mennyiségű gabonakötelet.20 A kaszás után közvetlenül haladó marokszedőnek is feszített volt a mun­katempója, amit egy jellegzetesen új eszközzel, a marokszedő kampóvA igyekezett meg­könnyíteni. Ez az egyszerű eszköz az alföldi nagy gabonatermesztő tájakon lett népszerű a marokszedést végző nők körében. Habár a marokszedés általánosan használt eszköze országos viszonylatban a sima élű sarló, viszont a marokszedő kampóval gyorsabban és biztonságosabban dolgozhattak. Ugyancsak az uradalmi béraratás diktálta a kévekötés­nél a kévekötőfa újbóli megjelenését.21 Noha ennél a munkatechnikánál már lényegesen kisebb kévéket kötöttek, melyek kizárólag két marokból álltak össze, a bekötés tempóját a kévekötőfa jelentősen meggyorsította, egyben a munkát végző kezének kímélésére is szolgált. * A rávágás legkorábban a Duna-Tisza közének déli területén a 19. század közepe táján jelent meg. Kiskunhalason 1865-ben a rávágás már divatos.22 23 Kiskunmajsán is ez időben hódított teret a rávágó kaszálástechnika, a visszaemlékezések szerint az 1880-as években pedig már a sarló kezdte felváltani a kukádP Egyértelműen az új aratástechni­kához használt eszközt, mégpedig mívesen elkészített csapolt marokszedő kampót a 19. század közepéről ismerünk Szeremléről (Csongrád m.).24 A Nagykunságban a 19. század 70-80-as éveiben zajlott le a rávágásra való áttérés, amikor megjelentek a cséplőgépek. „A rávágás ugyanis azt jelentette, hogy innen a gabonát könnyebb volt marokra szedni és kévébe kötni. A két eljárást nevében is megkülönböztették: a rendrevágást mindig ta­karásnak mondották, s csak a rávágást hívták aratásnak.”25 Az új kaszálástechnika ha­sonlóan korábbi előfordulásáról tudunk Szegedről és több Csongrád megyei faluból.26 Tótkomlóson (Békés m.) a gabona rávágása az 1880-90-es években kezdődött, amely 19 Balassa Iván 1985. 188. Az uradalom hasonló szerepére Hódmezővásárhelyről utal Novák László Ferenc 2002b. 120. Vésztőn „az uraság 1920-tól mindenféle gabonát rávágott”. Nagy Gyula 1973. 461. 20 Novák László Ferenc 2002a. 77. A zsúp- vagy gyékénykötél téli elkészítését szorgalmazta Galgóczi Károly 1965. 115. 21 A járulékos eszközökre 1. Selmeczi Kovács Attila 2006. 22 Györffy István 1928. 8. 23 Magyar Néprajzi Atlasz gyűjtőfüzete (a továbbiakban: MNA) 108. Janó Ákos gyűjtése (a további­akban: gy.). 24 Türr István Múzeum, Baja. Ltsz.: 64.23.6. Solymos Ede leírása. 25 Bellon Tibor 1979. 98. 26 Bálint Sándor 1976. 542; Sándorfalváról MNA 125, Baksról MNA 124, Tiszaszigetről MNA 126. Juhász Antal gy. 276

Next

/
Oldalképek
Tartalom