Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Ujváry Zoltán: Szlovákosodás, magyarosodás, asszimiláció
Elmondható ez más szlovák településről. Kevésbé asszimilálódott, sokkal inkább asszimilált, amint arra alább példákat sorolunk. A szlovákok magyarországi telepítésével, a migrációval és a végleges letelepedéssel részletesen foglalkozott Sirácky Ján. Különböző tanulmányaiban, különösképpen összegző munkájában rámutat arra, hogy sokan tévesen látják a szlovákok Alföldre történő vándorlásának a kezdetét. Már a 17. század második felében sok szlovák jobbágy szökött el földesurától, és távolabbi területeken települt le. Ez a mozgás főleg a 18. század első felében erősödött meg, és a vándorlások különböző hullámokban még a 19. században is tartottak. Mindezek nyomai a Nagy Magyar Alföldön, a Duna-Tisza közti területeken, Békés megyében, továbbá Bácskában, Bánátban és a Szerémségben jelentősebb szlovák települések jöttek létre. Az új otthonkeresés, a vándorlás okai között Sirácky elsőként az említett területek földesurainak telepítési törekvéseit említi. Ez azonban a kérdésnek csak az egyik oldala, amely a befogadásra vonatkozik. Számos egyéb okra, problémára kell a választ keresni: miért és hogyan távoztak el lakóhelyükről (és nem hazájukból, mint Sirácky írja, mivel akkor nem külföldre, idegen országba távoztak, hanem az akkori hazájuk határain belül maradtak), milyen szociális és gazdasági okai voltak a vándorlásnak, vallási ok befolyásolta-e a távozást, mindez szervezett, avagy szervezetlen volt, a lakosságnak melyik rétege hagyta el lakóhelyét, milyen feltételek mellett települtek le, csoportosan mentek-e és hová stb. A két évszázadon keresztül húzódó vándorlás, a települések differenciálódása jelentő mértékben könnyítette ennek a viszonylag bonyolult problémakörnek az értelmezését. Voltaképpen csak fel lehet vázolni az irányokat, amelyek nyomán a történészek és a néprajz kutatói további vizsgálatokat folytatva, a különböző összefüggéseket figyelembe véve, megfelelő választ kaphatnak a kárpát-medencei népek történetének sajátos jelenségére, a belső migrációra, az új nemzetiségi települések kialakulására, és mindezek következtében a kultúrában megnyilvánuló interetnikus kapcsolatokra. Ez utóbbi a néprajztudomány számára elsősrenden fontos, mivel az asszimilálódás következtében csak a településtörténet adhat számos néprajzi jelenségre magyarázatot. A telepítések, a korai migráció idején a nemzetiségek ugyanolyan jogállásúak voltak, mint az őslakosok. Bizonyos sérelmek egyaránt érintették az új és a régi lakosokat. Az ilyen eseteket nem szabad egyoldalúan felnagyítani. Egy-egy helyi atrocitást nem lehet általános nacionalista megnyilvánulásnak feltüntetni, mint ahogy többen a régi példákat a mai viszonyokra igyekszenek applikálni és azáltal szítani a nemzetiségi konfliktust. Gyakran emlegettük a kiskőrösi példát, amely szerint 1730-ban a szlovák evangélikus templomot lerombolták, a papot és a tanítót elűzték. A „másik félnek” is vannak példái, az előzőhöz hasonlóan. Gömörben az ellenreformáció idején (az időpontok egyeznek!) a katolikus nagybirtokosok a reformátusokat üldözték. Ennek egyik durva eredménye volt, hogy egy egész falu - Dobóca - református magyarságát elűzték és helyükre katolikus szlovákokat telepítettek. Tévedés lenne itt nemzetiségi kérdést feltenni, mondván, hogy elüldözték a magyarokat, helyükbe szlovákokat vittek. Mint ahogy nem ez állt a kiskőrösi eset hátterében sem. Meggyőzően bizonyítják ezt olyan példák, amelyek szerint az ellenreformáció idején a felvidéki őslakos szlovák településeken is elűzték az evangélikus szlovák lelkészeket, a helyükre katolikus papokat helyeztek.9 Ezeket a példákat nemzetiségi ellentétként 9 Ila Bálin'. Gömör megye, I. Budapest, 1986. 349. 175
