Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Ujváry Zoltán: Szlovákosodás, magyarosodás, asszimiláció
beállítani rosszindulatú nacionalista megnyilvánulás. Hasonlóképpen áll ez az asszimilációval kapcsolatban is. Az asszimiláció kérdése nyújtotta és nyújtja mindmáig a legtöbb konfliktust a szakemberek és a politikusok körében egyaránt. Az egymással szembenálló felek ügyes csúsztatásokkal igyekeznek saját céljaiknak megfelelően a beolvadás rémképét felidézni. Az asszimiláció kapcsán már többször szóltam az elmagyarosodásról, illetőleg az elszlovákosodásról. Ismételten csak hangsúlyozhatom, hogy arányaiban semmivel sem tér el az elmagyarosodás az elszlovákosodástól. Sőt! Éppen a szlovák tudósok - elsősorban Csaplovics - kimutatták, hogy milyen nagyarányú a magyarok, németek, ruszinok elszlovákosodása, beolvadása a szlovákságba. Mielőtt a vonatkozó példákat említeném, hangsúlyozom azt a tényt, amely szerint a magyarság hasonlóképpen nagy számban asszimilált idegen nemzetiségű lakosokat. Az elmúlt két évszázad során legalább 3 millió - lehetséges, hogy több - idegen (német, szlovák, ruszin, szerb, horvát stb.) nemzetiségű lakos olvadt a magyarságba. Egy részük - városi ipari munkásság, értelmiség — néprajzi szempontbók kevésbé fontos, az individuális példák is elhanyagolhatók, azonban a nagy számban magyarrá vált falvak nemzetiségi eredetének vizsgálata a hiteles néprajzi vonások megállapításánál elengedhetetlen tudományos követelmény. Ehhez még hozzátesszük, hogy pl. a szlovák települések jó része sem volt néprajzilag homogén, mivel sok faluban nem egy településről érkeztek a telepesek. Egy településen előfordulhat kelet-, közép- és nyugati szlovák eredetű lakosság, de a heterogenitást cseh és morva elem is színezheti. A magyarrá asszimilálódott kevert kultúra elemeinek a megállapítása és vizsgálata nem kis feladat elé állítja a tudomány hitelességére törekvő kutatót. A szlovák tudományos közéletben és a politikában állandóan visszatér a magyarságot érintő - egyúttal nemzetiségi ellentéteket szító - vád, amely szerint a magyarok láthatóan törekednek a szlovák nemzetiség beolvasztására. Legyen szabad itt olyan példákat felsorakoztatni, amelyeket a szlovák tudósok elhallgattak, a magyarok pedig a feszültség elkerülése miatt nem emlegetnek. A szlovák etnográfia legnevesebb tudósainak egyike, Csaplovics János (Ján Csaplovics, Johann von Csaplovics, szlovák létére azonban sohasem Caplovic, ahogy a mai szlovák szakirodalomban szerepel) a 19. század elején nagy megelégedettséggel írja, a szlovákok olyan erőhatást gyakorolnak a környezetükre, hogy annak ellenállni nem lehet és az idegen nemzetiségűek csakhamar szlovákká válnak. A nacionalista szemléletű Csaplovics megnyilvánulásáról ma már nehéz megállapítani, hogy mennyire túloz, mennyi benne a nemzeti öntudat annak igazolására, hogy a szlovákok dinamizmusának más népfajok önként behódolnak. Csaplovics megállapítása csaknem ijesztő: Jaj annak a magyar és német falunak, ahová a szlovákok befészkelik magukat. A más nemzetiségűeket „elfojtják". Idézzük őt 1822-ben megjelent értekezéséből. „A Tótok száma napról napra szaporodik, mivel a’ Magyarok, mind a’ Németek, Oroszok és Szerbusok ezen nyelvhez könnyen hajolnak. Jaj annak a’ magyar és Német falunak, hol meg fészkelik magokat, mert a’ más nemzetieket elfojtják.” Elismeri, hogy a németek által épített felvidéki városok, Lőcse, Bártfa, Késmárk, Selmec, Beszterce stb. mind elszlovákosodott. „Szepes Vármegyében a’ hol az előtt majd nem tsupa Németek laktak, most még tsak a’ két királyi Városokban, ’s egynéhány Szepesi Korona Városokban és Mező-Városokban maradtak meg: De ott is örvendetes előmenetelt tesznek a’ Tót nyelvben.’ Példaként említi: „Szepes Olasziban és Szepes Váralján már tsak az Istenhez szollnak néha németül; külömben a’ Templomban néme176
