Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Kemecsi Lajos: A tatai csapók
sen 3986-an laktak.7 Igaz, hogy a spontán és szervezett betelepítésnek és a népszaporulat növekedésének köszönhetően a mezővárosok lakossága a II. József uralkodása idején (1784-87) zajlott népszámlálás adatai szerint közel megkétszereződött (7324 fő).8 A hagyatéki leltárakban a meghatározó jelentőségű kézműves polgárok aránya többé-kevésbé megfelel a más források alapján rekonstruálható társadalmi-foglalkozási képnek. A vizsgált leltárak 40%-a kézműiparral foglalkozó tatai és tóvárosi lakosé volt. Szerencsés módon a hagyatéki leltárak készülésének időszaka (1750-1840) egybeesik Tata gazdaságának dinamikus fejlődésével. A céhalapítási hullám kiteljesedése is ezekben az évtizedekben zajlott. A tatai és tóvárosi iparosság szakmai összetétele hasonló a kisebb városokban tapasztaltakéhoz. Tatán is a textil-, élelmiszer-, bőr-, és fazekasiparok dominálnak a vizsgált korszakban. Az inventáriumokban 19 különböző céhes mesterség képviselői szerepelnek. Különösen jelentős a vizsgált időszakban a csapók súlya és szerepe a települések életében. A tatai csapók és a hagyatéki leltárak egy részében posztósokként szereplő iparosok aránya kiugróan magas a kézművesek összességét tekintve. Az iparág jelentőségét gróf Esterházy József is felismerte. Ezt bizonyítja, hogy az 1750-es évekig földesúri alapítású posztómanufaktúra is működött a városban. A manufaktúrát Esterházy József alapította még 1729-ben, elsősorban katonai megrendelések reményében. Ezzel a céllal a korszakban több főúri manufaktúra is létesült az országban. A manufaktúra fennmaradt költségvetése szerint 40 szövőszéken 7500 majd 6600 vég megszövését tervezték. A csapók két személyre méretezett ún. posztóházakban dolgoztak. A munkások zöme német származású lehetett, mert az üzemet „teutsch fabrique”-nak, az ott dolgozókat pedig „teutsch tuchmacher"-nek nevezték.9 Az 1749-ben alapított céh megerősödését a települések vízrajzi adottságai is elősegítették. Az uradalom kallómalmait (6 darab) bérelték a csapók. Sőt az igények növekedésével már 1746-ban az uradalom még a korábban vashámorként működő épületét is átalakíttatta „négy kerékre járó” kallómalommá a „csapó céhünknek árendában bocsaitottuk”.'0 A tatai csapómesterek által szőtt termékek között a pokróc és a szűrposztó volt a legjellemzőbb." A tatai iparosok a 18-19. század fordulóján 13 000 vég posztót állítottak elő, amely 52 000 szűr elkészítéséhez volt elegendő. A mesterek száma ekkor megközelítette a 200-at.12 Ha a mesterek hozzátartozóit illetve az iparban alkalmazott legényeket is számba vesszük, a 19. század első éveiben közel 1000 embernek adott kenyeret ez az iparág.13 A fennmaradt hagyatéki leltárak között szereplő kézművesek egyharmada is ezt a mesterséget folytatta. A komoly vízigényű mesterség űzői elsősorban a tóvárosi lakosok közül kerültek ki, de a kevesebb forrással rendelkező Tatán egyaránt működött posztós és csapómester is. A posztóscéh virágkorára utaló visszaemlékezések közül lejegyzettek szerint: „E czéheknek még élő tagjai azt állítják, hogy ezen iparág oly jövedelmező volt, miszerint megtörtént, hogy az egyes vásárok alkalmával bevett ezüstpénzt nem olvasták, hanem itceszámra, 7 8 9 10 11 12 13 Kring 1937. 397. Körmendi 1984. 13. Körmendi 1984. 14. Kuny Domokos Múzeum Helytörténeti Adattára, Révhelyi gyűjtemény 2. doboz 5. fasc. No. 6. Kring 1937. 409. Kring 1937. 406. Kring 1937. 406. 134
