Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Veres László: Tímárok és vargák Északkelet-Magyarországon
a cipészeknek, hogy bőrfeldolgozással foglalkozzanak. Csak a cserzővargáktól vehettek bőrt.61 Sárospatakon a tímárok, a szűcsök, a szíjgyártók csak a vargák után vásárolhattak bőrt a vásáron. A csizmadiák pedig csak a vargáktól.62 A vargák az igazi ellenfelüket nem a bőripar más művelőiben látták, hanem a kontárokban. A falvakban lakó kontárok elleni panaszok állandóak voltak. A miskolci vargák 1654-ben azzal fenyegették meg a kontárokat, hogy „privilégiumokhoz alkalmaztatva” eszközeiket, termékeiket erőszakkal elveszik.63 A 17. század második felében a vargák száma stagnált, arányuk a bőriparon belül csökkent a csizmadiák és a cipészek számbeli gyarapodása miatt. A 18-19. században mindössze 2 újabb céhalapításról és egy céhalapítási kísérletről van tudomásunk. 1702-ben a Borsod megyei Szendrő vargái szereztek maguknak kiváltságlevelet,64 1822-ben pedig az Abaúj megyei gönciek a kassai céh filiájaként.65 Borsod második legjelentősebb mezővárosában, Sajószentpéteren is sok varga működött, akiket a miskolciak kontárnak, vagyis ellenségnek tekintettek. 1799-ben megakadályozták a szentpéteriek céhállítását. A szentpéteriek arra hivatkozva kérték működésük legalizálását, hogy egykor létezett náluk céh, bár a privilégiumot nem tudják felmutatni. A miskolciak a vármegye elutasítását úgy nyerték el, hogy kérték a péteri vargamestereket, bizonyítsák a remeklésüket. Kinél tanultak és kiknek mutatták be művüket. Ennek a követelmények már természetesen nem tudtak megfelelni a szentpéteriek.66 A vargamesterség története a 18. században eltérő sajátosságokat mutat. Északkelet- Magyarország történeti vármegyéiben, Abaújban és Gömörben már a 16. század végétől megfigyelhető a vargák és tímárok közös céhszervezetbe való tömörülése, nyilvánvalóan a vargák számának csökkenése és a tímárok számának növekedése miatt. 1596-tól Kassán már csak tímárcéh létezett, amelynek a vargák is tagjai voltak.67 Ez a változás bizonyára összefügg azzal, hogy a modernebb, divatot követő lábbelikészítés itt bontakozott ki először. Zemplénben a 17. század derekától a bőrkikészítő és a lábbeli javító tevékenység került a vargáknál előtérbe, a polgárosodás átlagosnál magasabb szintje ad magyarázatot arra, hogy a csizmadiák számának növekedésével párhuzamosan a vargák száma csökkent és a 19. század elejére Gálszécs kivételével egyetlen mezővárosban sem volt már vargamesterséget űző. Borsodban, s különösen annak centrumában viszont szépen gyarapodott a vargamesterek száma. 1698-ban 10; 1730: 15; 1758:21; 1770: 40. Az utóbbi időszakban a 40 céhesmester mellett 20 segéd is dolgozott.68 A miskolci vargák 1716-ban újból megerősítették szabályzatukat, amely döntően a céh tagjainak védelmét célozta elsősorban a kontárokkal szemben: „Hogy ha penig idegen mester ellenünk Városunkban mívet hozna sokadalmok kívül annak mire el vétessék.” A remeklés hagyományosan bőr kikészítésére és saru kiszabására korlátozódott: „az Ifjú mester tartozik ...a Remekhez való bőrt elkészíteni tisztességesen Fadgyúval törve elkészítvén penig a Czéh mester házához vinni és a Remekhez rendeltetett mester emberek előtt forma nélkül meg szabni akar lengyel akar tonka sarut”. A szabályzat komoly kiadásokkal terhelte a legényt, ha az mesterré akart 61 NEMESKÜRTHYOVA L. 1988. 198. 62 ROMÁN J. 1966. 584. 63 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 6. k. 204. 64 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 27. k. 332-339. 65 L. DOMONKOS O. 1991. 72-73. 66 HÓM HTD I. 76.5.84. 67 VSM CA. Garbiari 853. sz. 68 VERES L. 2000. 335, 337.; HÓM HTD I. 76.5.84. 128
