Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Veres László: Tímárok és vargák Északkelet-Magyarországon
válni. A súlyos terhekkel nyilván azt akarták elérni, hogy minél kevesebben váljanak mesterré. Csak a mesterek fiai élvezhették a kedvezményeket és az özvegy mesternékkel házasulókat. A terméklátáskor a legényeknek 12 polturát kellett befizetni a céh kasszájába, s „egy itze éget borral” kellet megvendégelni a mestereket. Az „italhoz tartoztak kínálni mogyorót, diót, pereczet, retket bőven”. A legény a „Mester Autalért” 25 forintot volt köteles fizetni és a piacra vitt árujáért alkalmanként 1 forintot. A legköltségesebb a céhlakoma volt, amely az előírások szerint a következőkből állott: Úgymint 1. Három Disznó fejet tormával. 2. Négy Ludat Gyömbéres lével, a derekát az aprólékát kásával. 3. Két Nyulat fekete lével. 4. Két Malatzot töltve. 5. Két fejír pecsenyét 50 pénzzel együtt. 6. Egy fazék Sós Káposztát Szalonnával együtt ezek mellé tartozik 12 köböl borral ollyat amellyet a mesterség szeret, ennek egy fele köblit másod napon tartozzék megmézezni borsolni szekfüvezni gyömbérezni”.69 A miskolci vargák céhlevelüket a Debrecen városától szerezték. A korábbi céhes kapcsolatokkal szöges ellentétben álló viszony révén a debreceni mesterek szabadon árusíthattak a miskolci vásárokon és ennek ellentételezéseképpen a miskolci vargák a debreceni sokadalmakon.70 A két céh közötti jó kapcsolat tükröződése az is, hogy a vargalegények szabályzatát is a debreceni céh szolgáltatta.71 A miskolci vargacéh 18. századi virágzásában a Debrecennel kialakított kapcsolat is szerepet játszhatott. A miskolci vargák Borsodban egyeduralomra tettek szert. Egyszerű termékeik nyilvánvalóan a parasztság körében voltak közkedveltek. A termékek értékesítésére nemcsak Borsodban nyílott lehetőségük, hanem az alföldi településeken is. A 18. század eleji árszabások szerint a miskolci vargák „Kocsisnak való eöregh hosszú sarut”, „Lengyel saru”-t, szekemyét, „inasnak való saru”-t és „Asszony embernek való saru”-t készítettek. Tevékenységük körébe tartozott a javítás, ami az idők során egyre fontosabbá vált.72 A mesterek maguk készítették ki a bőröket is, és ez a tevékenységük a későbbiek során egyre inkább meghatározóvá vált. A vargaműhelyek az ún. Varga szögben, a Meggyes alján és a Szirmai utcában voltak, ahol kádakban történt a bőrök áztatása. A cég tagsága az elöljárók választásával egy időben ún. „Kád-járókat” is választott, akik ellenőrizték az engedélyezett kádak méretét és számát, az áztatott bőrök mennyiségét és a munkavégzés minőségét is. A nagyon vízigényes műhelyek a patakok mentén települtek. A városi előírások a 18. század végétől tilalmazták a meszes bőrök patakokban '‘i'itt W\. iivn 'V Af.M - M ■M : IS- ■ f r f Щ :$■ ■ ■; ТА •1 i *‘•4 l$'\ ' .» «V tr. '■ * /с* У' - ,л A miskolci cipészcéh behívótáblája (Miskolc, HÓM) 69 HOMHTDI. 76.5.13. 70 SZENDREI J. 1911. 568. 71 HÓM HTD I. 76.5.6. 72 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 501/a. 15. k. 47-58. 129
