Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Veres László: Tímárok és vargák Északkelet-Magyarországon
céh számára, mert így biztosították a rosszul megvilágított műhelyekben a hajnaltól késő estig zajló munkavégzéshez a kellő megvilágítást szolgáltató gyertyákat.51 A 16-17. századi források sokkal árnyaltabb képet szolgáltatnak a vargatermékekről, mint amiről a rendelkezésünkre álló szakirodalom tájékoztat. A miskolci vargák 1631. évi privilégiumában a remeklés feltétele 3 saru elkészítése volt. Úgy tűnik, hogy ez a lábbeli általánosan elterjedt vargatermék volt a 17. században. A pataki vargák 1591. és 1621. évi árszabásában „asszonynak való saru” és „térden felül érő saru” szerepel.52 1609- ben Miskolcon „férfi szekernyesaru, asszonyi saru”, 1634-ben pedig tehénbőrből készült „öreg szekernyesaru”, bakbőrből készült térdig érő saru”, „veres asszonyi saru, fekete saru” található a vargák termékei között.53 Az újhelyi vargák 1648-ban „veres saru”-t és „deli saru”-t szállítottak vásárra.54 Kassán és környékén divatos volt a „cziffrán ki varrott kapás saru”, amelyet már a szolgálólányok is viseltek. 1635-ben Kassa, Lőcse, Bárfa, Eperjes és Szeben királyi városok szövetsége, az „ötvárosok” céhes ügyekben is illetékes testületé rendeletet hozott, amely szerint a sarukat „az Becsületes Városok Vásárára vinne teljességgel megtiltatik”.55 Az írásos adatok a sarunak nagyjából kétféle variánsát mutatják be. Az egyik egy talpból és szíjakból álló szandálféle lábbeli volt. 1635. és 1696. évi kassai adatok alapján dupla, vagy hármas talppal is készülhettek veres vagy fekete színben.56 A másik saruféleség rövid szárú (deli-saru), térdig, vagy combig érő volt. Valószínű, hogy sokszor az összeírások készítői sem nagyon tudták megkülönböztetni őket az egykori tímárok által készített lábbelitől, a szekernyétől. Ezzel magyarázható a „szekernyesaru” elnevezés. A 17. századi forrásokban a szekernyéhez hasonlóan viszonylag ritka a harmadik jellegzetes vargák által készített lábbeli, a bocskor. Ugyanakkor viszont feltűnik a nyugati lábbeli divatnak megfelelő cipő. Kassán már 1534-ben megtalálható a vargák termékei között. Miskolcon és Patakon pedig egyaránt 1609-ben.57 A cipellővel egy időben, a 16. század derekán jelent meg a csizma, az a lábbeli, amelynek elterjedése végső csapást mért majd a vargamesterségre.58 A 17. században a vargák számukat és jövedelmüket tekintve a legmódosabb iparosréteget alkották. Általánosságban véve a termékek ára kedvező volt.59 Azonban számtalan adatot sorakoztathatunk elő, amelyek az iparág jövőbeni hanyatlását idézték fel. A vargák iparos társadalmának differenciálódására utalnak a „hamarvarga”, „foltozóvarga” és „sátoros varga” elnevezések, jelezve azt, hogy egyre többen és többen csak a lábbelik javításából és a vásározó tevékenységükből biztosították a megélhetésüket.60 A 17. század közepéig a vargák céhükben békésen megfértek a suszterekkel, csizmadiákkal. Legfeljebb a nehezen beszerezhető alapanyagok, a mesterséget meg nem illető munkafolyamatok miatt volt köztük néha-néha torzsalkodás. A suszter- és a csizmadiacéhek létrejötte után a feszültségek állandósultak. Kassán már a 16. század közepén megtiltották 51 GYULAIÉ. 1998.304. 52 ROMÁN J. 1966. 624. 53 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 3. k. 758. 54 ROMÁN J. 1966.612-613. 55 TÓTHL. 1886.95. 56 DOMONKOS O. 1991.293. 57 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 3. k. 758.; ROMÁN J. 1966. 613. 58 A csizmakészítőkre a legkorábbi adatok 1565-ből származnak Olaszliszkáról. 1575-ben pedig már Tokajban is kimutatható a tevékenységük. L. ROMÁN J. 1966. 615, 624. 59 GYULAI É. 1998. 304. 60 VERES L. 1999. 586. 127
