Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)

Veres László: Tímárok és vargák Északkelet-Magyarországon

fordítók a sutor kifejezést használták tudatosabban is, a csak bőrkikészítéssel foglalkozó tímármesterséget fordították alutariusra.33 Úgy tűnik tehát, hogy erre az időre már általánossá vált a vargák bőrkikészítő és lábbelit varró tevékenysége. Azonban ez az egyértelmű helyzet nem tartott sokáig, mert a vargák rövidesen a nyugati divatot követő lábbeliket is kezdtek készíteni, így schusterré, cipésszé váltak, és közülük indultak el rövidesen a csizmadiák is.

A vidék első vargacéhe 1480-ban Kassán alakult meg.34 A város tanácsa által kiadott privilégium az iparostestület létezésének alapvető feltétételeit és az ebből adódó gazdasági és szociális jellegű előírásokat tartalmazta. A vargamesterséget űzőknek kötelezővé tette a cégtagságot. A mestereket védték a céhen kívüliektől és az idegen mesterektől, akik a heti piacokon nem árusíthattak. A kiváltságlevél megtiltotta az árdrágítást és a csalást, s csak akkor engedélyezte a mesterek termékeinek árusítását, ha három ellenőrzéssel megbízott mester megtekintette a terméket.35

Eszakkelet-Magyarország második vargacéhe Miskolcon alakult meg 1521-ben.36 AII. Lajos által kibocsátott céhlevél a miskolci vargák kérésére a pesti vargák artikulusait tartalmazta. A szabályzat lényegében a kassaiakéhoz hasonlóan többnyire általános elveket tartalmazott. Csak az űzhette a mesterséget, akivel a céhtagok már megállapodtak a királyi és városi járadékokban, szolgáltatásokban, s aki származásáról, tisztes viselkedéséről írásos igazolást tudott felmutatni. A felvétel kritériuma volt az, hogy legalább egy évig kellett helyi mesternél szolgálni, s a szaktudás bizonyítása után a felvétel alkalmával háromfogásos pecsenyés lakomát kellett szolgáltatni. A céh új tagja köteles volt a társpohárra, vagyis a céh önsegélyező pénztárába 3 aranyat fizetni. Az 1521. évi céhszabályzat viszonylag terjedelmesen foglalkozik a termelés és az értékesítés kérdéskörével, amelynek részlete több helyi sajátosságról árulkodnak. Az alapanyag és így a termékek minőségének intézményes védelme a céh elöljáróságának kötelessége volt. A céhmestert a város tanácsa előtt letett esküvel kötelezték a csalás és a hamisság megakadályozására a bőrök kikészítésében és a termék-előállítás során. A pesti céhtől átvett artikulus különbséget tett a tímárok és a vargák között. A mesterek közötti verseny kiiktatására szolgált az az intézkedés, hogy a bőröket, vagyis ezt az igen fontos nyersanyagot egyenlő arányban kellett szétosztani a céhtagok között és a mesterek nem vehették maguk mellé társul a legényeket. A vargák privilégiuma részletesen foglalkozott az idegenek árusítási jogával is. A kassai vargák kivételével valamennyi idegen mesternek megtiltották a hetipiacon történő árusítást.

A kassai és a miskolci céhes központ megalakulását követő évtizedekben a vargamesterség gyors térhódítása figyelhető meg. Az 1540-es évek végén Kassán és Miskolcon már több mint 30 vargamester tevékenykedett.37 Miskolcon a vargák egyedül képviselték a bőröscéheket, s ők végezték a bőrök kikészítését is, mivel a városban nem volt tímárcéh. A vargacéh tagjait 1609-ben is így emlegetik: „az tímárok és vargamesterek”.38 Mesterségükre nemcsak a mezővárosban, hanem a diósgyőri várban is óriási szükség volt. A vargák 1563-ban a kamarai biztosok elé tárták sérelmüket, miszerint a vár tisztség-33 DOMONKOS O. 1991.291.

34 SZÁDECZKY L. 1913. 174.; DOMONKOS O. 1991. 72-73.

35 NEMESKÜRTHYOVA L. 1988. 196-197.; KEMÉLY L. 1900. 155-157.

36 A privilégiumot közli SZENDREIJ. 1911. 165-171.; Kritikáját 1. GYULAI É. 1996.316-318.

37 GYULAI É. 1996. 308.

38 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/a. 3. k. 757-758.

124