Ujváry Zoltán (szerk.): Az Alföld vonzásában. Tanulmányok a 60 esztendős Novák László Ferenc tiszteletére - Az Arany János Múzeum közleményei 12. (Nagykőrös-Debrecen, 2007)
Petercsák Tivadar: Bitang jószágok nyilvántartása az 1840-es években
Petercsák Tivadar BITANG JÓSZÁGOK NYILVÁNTARTÁSA AZ 1840-ES ÉVEKBEN A dél-hevesi nemesi közbirtokosságok kutatása során számos írásos forrás felhasználásával sikerült dokumentálni a lokális gazdasági közösségek működését.1 A Novák László által szervezett konferencián (Az Alföld gazdálkodása. Állattenyésztés.) bemutattam, hogy a nemesi közbirtokosságok miként szabályozták az állattartást, azon belül a legeltetés rendjét, a legelőn tartható állatok számát, a tilalmas területeket, a tilalomtörőkkel szemben kiszabható büntetéseket.2 3 Besenyőtelken és Hevesen komoly adminisztrációval rögzítették a behajtott jószágok gazdáitól beszedett büntetéspénzeket, amelyek évenként jelentős bevételt biztosítottak a közbirtokosságoknak. A Heves Múzeumi Gyűjteményben lévő közgyűlési jegyzőkönyvek, számadások és leltárak között található egy, az 1840-es évekből származó nyilvántartás, a „Bittang Jószagokrúl való Protuculum "? Az ismeretlen összeíró azonosítható módon írta le a passzus nélküli vagy nem jó passzussal rendelkező lovakat, szarvasmarhákat, és a legtöbbnél rögzítette az állat biliegét vagy jegyét is. A nyilvántartásban megtalálható annak a neve, akitől elvettek és azé, akinek használatra kiadták a jószágot. Feltüntették a megtalálás helyét is. A nyilvántartás 1842-től 1846-ig tart. A 341 esetet (302 ló, 19 ökör, 8 tinó, 12 tehén, 2 szamár) tartalmazó összeírás jó anyagot őriz az állatok azonosítását szolgáló elnevezésekről, bélyegekről. Tárkány Szűcs Ernő a jószágok természetes jelei között említi az állat faji jellemzőit, a színét, a korát a nemét, a testtartást, a szarvállást, valamilyen hibáját vagy rendellenességét, használhatóságát. Tálasi István, Szabó Kálmán, Ecsedi István műveiben oldalakon keresztül sorolják fel azokat a felismert sajátosságokat, finom árnyalati megkülönböztető vonásokat, amelyek alapján a pásztorok és az állatokkal foglalkozók a jószágokat képesek voltak egymástól egyedileg megkülönböztetni.4 A természetes jelek az állat növekedésével megváltozhatnak, eltűnnek vagy átalakulnak. Ezért alkalmaztak ún. mesterséges jegyeket, amelyeket az ember technikai eszközök felhasználásával, maradandó módon tett rá a jószágra. A rendészeti szervek fontosnak tartották a tulajdon védelmének a megszilárdítását, ezért főleg a 17. századtól kezdve a jószágforgalmat jegyzékhez, az ún .passzushoz kötötték, s ezen kötelezővé tették a jószág pontos leírását és a tulajdonjegyek megemlítését.5 A nyilvántartás adatainak közreadásával és elemzésével szeretnénk bővíteni az állattartási szakirodalomból eddig ismert azonosító jeleket és jegyeket, bemutatva azok típusait és arányait. Az állatok befogásának indoka általában az, hogy „nem volt passzusa” vagy „nem jó a passzusa”. Az adatok a megtalálás helyére, illetve azon személy származási helyére utal-1 PETERCSÁK Tivadar 1998.263-283.; 1999a. 311-328.; 1999b. 144-152.; 2003. 2 Megjelent: PETERCSÁK Tivadar 2004. 99-111. 3 HMGY. Leltározatlan anyag. 4 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1965. 193-194. 5 TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1965. 197. 115