Klemmné Németh Zsuzsa: Kép. Megjegyzések a művészetről. Szőnyi István - PMMI kiadványai. Kiállítási katalógusok 7. (Szentendre, 2005)
remekmű a nyárspolgári megrendelők idegeit úgy felborzolta, ízlését úgy felháborította, olyan távol állottak attól, hogy meg tudják érteni a nagyszerűségét, hogy a képet nem is vették át. Ez kettétörte Rembrandt karrierjét akkor, mikor joggal hihette, hogy olyan magaslatra ért fel, melyen gáncs már nem érheti. Minél jobb egy műalkotás, minél magasabb - rendű művészit ad, annál kevesebb embernek, csak a kiválasztottaknak, a kisszámú elitnek tetszik. Minél elérhetetlenebb magasságokba tud a művész felemelkedni, annál kevesebb ember tudja követni. Mindjobban eltávolodik a tömegtől és a népszerűségtől. Azt lehet mondani, hogy ha a zseni olyan tökéleteset alkot, amivel ő maga is teljes mértékben meg van elégedve, akkor már csak - ha éppen van ilyen - a vele egyenértékű műértőnek tetszik. Ha egy művében felülmúlja önmagát, az már senkinek sem tetszik. A műtörténelemből tudjuk, hogy előfordultak ilyen esetek. Erre szokták azt mondani, hogy a művész megelőzte korát, pedig csak az történt, hogy abban az időben nem talált congenialis műértőre. A nagyságnak nem kritériuma az elismerés s ezért különös ellentmondásnak látszik, hogy a művészek mégis minél nagyobb tömegek megértésére vágynak. Talán kissé nehéz elhinni, hogy ez nem emberi gyarlóság náluk, nem a hiúság vagy a megélhetés kérdése. Magyarázata az, hogy a művészi alkotómunka nem csak fizikai, hanem főként és elsősorban lelki folyamat s ez nem ér véget az utolsó ecsetvonással. Az a hang, melyet az alkotó művében megüt, visszhangra vár s csak ezzel együtt adhatja a harmóniának azt a kielégítő érzését, melyre megfeszített munkájával, legbensőbb énje értékeinek kibányászásával törekedett. A népszerűség hajhászása, az, hogy a festő kipuhatolja a tömeg ízlését s ehhez alkalmazkodik, meglehet, hogy nagy anyagi hasznot hajt, de lelki kielégülést nem ad. Olyan mértékű megalkuvással jár, hogy a művészet elsikkad s nem marad más, mint rutin. * Hogy a művészi kultúrát nélkülöző törnegember, alapjában véve a legjobb indulattal és igyekezettel a mű megértésére törekedve, mi mindenben nem keresi egy műnek csodálható és nevezetességét indokoló kvalitását, annak mulatságos példáját láttam Nürnbergben, a Sebaldustemplomban. A vezető összevárva nyolc-tíz látogatót, több műkincs után, a templom legértékesebb darabjához, a Sebaldus-sírhoz vezetett, mely Peter Vischernek csodálatosan szép, bronzba öntött alkotása. A német renaissancenak egyik legkiválóbb remeke. A vezető pár évszám és adat felsorolása után, mint legfontosabb tudnivalót Rembrandt (1606-1669): Éjjeli őrjárat, 1642 Amszterdam, Rijksmuseum közölte, hogy a mű súlya - ha jól emlékszem - 450 métermázsa. Kijelentését áhítatos elképedés követte. Végül is egy katonatiszt, a szerzett, alapos ismereteket kibővítendő, még megkérdezte, hogy hogyan mérték meg? A vezető úgy látszik tapasztalt tömegpsychológus lehetett, tudta, hogy közönségéből nagyobb ámulatot vált ki a műnek ismert mértékegységben kifejezett tényleges súlya, mint le nem mérhető művészi értéke. MŰVÉSZETI IRODALOM Az utóbbi időben a képzőművészeti irodalom művelőinek egy része sajnálatos módon elébehelyezi a műtörténeti szempontokat az esztétikaiaknak s ahelyett, hogy az egyes alkotásoknak a kvalitását keresné, vizsgálná, arra szorítkozik, hogy kijelölje számukra azt a helyet, mely stílusuk és évszámuk szerint időrendben megilleti őket. így áll elő azután az a helyzet, hogy egyes írók nyugodtan egy sorba helyezik Rembrandtot Adriaen van der Verfiel s egyáltalában nem veszik tekintetbe a fennálló nagy kvalitáskülönbséget. Műalkotások vizsgálatánál, esztétikai szempontból, csak azok művészi értéke, kvalitása jöhet számításba. Nem az a fontos, hogy ki, mikor, mekkora méretben, mennyi idő alatt csinálta, hanem csakis az alkotó személyétől elszakadt műtárgy belső értéke. Annak megítéléséhez, hogy egy műtárgy remekmű-e, legyen az archaikus görög, quatrocento, vagy ma készült, természetesen biztos kvalitásérzék, igényesség és önálló ítélet kell. Ehhez tehetség, adottság, érzék kell, ezt nem lehet megtanulni s nem elég hozzá különféle, néha igen megvesztegetően tetszetős teóriáknak az elfogadása és alkalmazása. 7
