Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
V. Sírjelölés - A fejfa története
V. SÍRJELÖLÉS - A FEJFA TÖRTÉNETE Az ősi vitézi temetési ceremónia jellemzője többek között a pogány, mohamedán, keresztény temetkezési szokásoknak, s annak egyes elemei szívósan tovább éltek a legújabb időkig. A harcias temetési pompa egyik fő kelléke, a kopj a fegyvernek azonban nem egyenes leszármazottja az újabb kulturemléknek tekinthető fejfának. Jóllehet a protestáns magyarság körében jelent meg a fej fa a XVII. században, maga a sírjelölés archaikus elemeket őriz. Természetesen - miként a kopja is -, ez nem indokolja azt, hogy az ősi bálvány és totemoszlop, s a XVII. században megjelent, a XVIII-XIX. században, a XX. század elején szélesebb körben elterjedt fejfák között kontinuitást, közvetlen eredeztetést tételezzünk fel. A fejfa secunder jelenség, s minden bizonnyal survival elem a magyarság kultúrájában. Az utóbbi másfél évszázadban ismeretes fából faragott sírjelek a reformáció térhódítása után terjedtek el Magyarországon, mégpedig eredendően a kálvinisták körében. A római, görög katolikusok, ortodoxok nem használtak fejfa sírjelet, a sírhalomra fából faragott keresztet állítottak. Az egyszerűbb - természeti, nomád - népek társadalmának halottkultuszában különböző módon ugyan, de mégis egyöntetűen nyilatkozik meg a sírjelölés szokása Ázsiától, Óceánián át Amerikáig. A különböző sírjelölési módok között szükséges megemlíteni a hatalmas, ember alakjára mintázott köveket - például Húsvét-sziget246 -, az antropomorfra „legsajátosabb” megnyilvánulását Délkelet-Ázsia, Közép-Afrika, Közép-Amerika egyes természeti népeinél: az elhunytakat a település mellett létesített állványzaton helyezték el, vagy sziklák közötti tabu helyre vitték, azaz, a tetemet nem temették el, hanem az önmagában töltötte be sírjel funkciót is.247 A közép-keletázsiai sztyeppéken - mint például a mongoloknál -, a halottat a pusztába vitték ki, s hagyták martalékul a vadállatoknak, vagy - mint Tibetben - disznókkal etették meg.248 A magyarságnál meglévő fejfakultúra legszebb, s legtanulságosabb párhuzamai, összehasonlító anyaga Közép-Ázsiából, Szibériából ismeretesek. A finnugor népek, mint az osztyákok is bálványszerü emlékművet állítottak halottaik tiszteletére.249 Az obi-ugoroknál az özvegy nő nyírfabábut készített elhunyt férje emlékezetére, a cseremiszek hársfabotot vágtak le, amely a halott emlékét jelképezte, úgy bántak vele, mintha élő ember lenne.250 251 A halotti bábuk ismeretesek Észak-Szibériában, ahol az osztyákok, goldok, orocsok, giljákok, jakutok, csuvasok, cseremiszek - s mások -, a halál bekövetkezte után elkészítették a halott képmását. Igen nagy a hasonlóság az obi-ugorok házi istenségeinek bábui és a halottak emlékére készített bálványszerű faragványok, idolok között, azonban ezek nem sírjelként funkcionáltak, bár hitük szerint az ősök szelleme benne lakozott. A XIX-XX. század fordulóján Prinz Gyula figyelt meg mohamedán temetési helyet a Tiensán hegységben lévő Kasannak folyó völgyében, ahol a magyarság recens gombosfáival rokonítható faragott sírjeleket tűztek a sír mellé.252 Igen tanulságos Wosinszky Mór fényképfelvétele, amelyet a Zichy Jenő vezette ázsiai expedíció alkalmával készített Kabard község temetőjében, megörökítve az egyszerű, lekerekített végű fejfákat, s a folyó mederből kiszedett nagyobb kövekkel borított sírhantra telepedett 246 HEYERDAHL, Thor, 1974. 247 BIRKET-SMITH, Kaj, 1969. 281.; MALINOWSKY, Bronislaw, 1972. 305-321. 248 A kérdéskörrel kapcsolatban részletesen lásd SZENTI Tibor, 2002. 249 HARVA, Unó. 1964. 250 LÁSZLÓ Gyula, 19144. 488-489.; Vö. MUNKÁCSY Bemát, 1895.; BUDENCZ József, 1897. 251 HOPPÁL Mihály, 1980. 252 KOVÁCS László, 1971. 103-105. 79
