Novák László Ferenc: Fejfa monográfia - Az Arany János Múzeum közleményei 16. (Nagykőrös, 2005)
VI. Fejfa típusok
Az archaikus fejfák között az antropomorf fejfák mellett megtalálhatók zoomorfok is. Ezek között egy jellegzetes csoport a ló alakjával hozható kapcsolatba (75-79.színeskép, Fejfa kataszter I-II/G.). Az ugor őshazából elvándorló magyarság nomád állattartó életmódot folytatott. A Kárpátmedencébe érkező magyar nép kultuszában különös hely illette meg a lovat. Itt szükséges utalni arra, hogy a honfoglaló magyarság - akárcsak az avarok - temetkezési szokásaiban fontos szerepet kapott a ló. A régészeti kutatások is bizonyítják a lóáldozatot. A halál bekövetkezése után került sor az elhunyt lovának megölésére. A bőrét lenyúzták és a húsát elfogyasztották. A ló fejét és az alsó lábszárcsontjait a bőrbe varrták. A kitömött lovat a halott mellé fektették bal oldalon. Előfordult az is, hogy a kitömött lovat rúdra húzták és kelet felé fordították. László Gyula szerint ebben az esetben a sírbatétel csak a hetedik vagy negyvenedik napon történt meg. Ekkor a lóbőrt a csontokkal együtt a sírgödörbe rakták a halott lábához, s azután hántolták be a sírt.373 A ló - tehát - különös szerepet játszott az ősmagyarság hitvilágában, szokáshagyományában. A honfoglalást követően a kereszténység következtében a pogány hagyományok szükségszerűen eltűntek, illetve megváltoztak, bizonyos archaikus elemek azonban szívósan továbbra is megőrződtek.374 Ezzel kapcsolatosan - mint erről részletesen is szó esett -, szükséges utalnunk arra, hogy a lóáldozat hagyománya tovább élt a keresztény vitézi temetési ceremónia részeként. A lovat nem ölték meg, hanem felajánlották az egyháznak. A későbbi évszázadokban a lovas temetési pompa megszűnt a vitézi életmód leáldozásával. Érdekességként említhető meg, hogy az elmúlt évtizedekben - amikor már „gyászkocsi” töltötte be a halottszállítás funkcióját a temetési menetben -, egyes vidékeken - mint például a Sárréten - nagy tisztességnek számított, ha valaki a szép állású lovát gyászkocsiba fogathatta.375 376 A ló különleges helyet foglal el a népszokásokban. A farsangi mulatságok nélkülözhetetlen alakja volt a ló. A ló koponyáját rúdra tűzve a pásztorok, a pusztában legeltetett jószág rontás elleni 376védelmét kívánták biztosítani. Tekintettel arra, hogy a lókultusz nem csupán a nomád korban, de a honfoglalás utáni évszázadokban, egészen napjainkig szerves része a magyar hitvilágnak, szokás kultúrának, nem tarthatjuk véletlennek azt, hogy - még ha stilizált, absztrakt formában is -, a ló alakja megmutatkozik a fejfa formakincsében. Szerves kapcsolatot, összefüggést nem tételezhetünk fel a lovastemetkezés ősi hagyománya és az újabb keletű fejfa díszítő motívumrendszere között, ám mégis lehet kapcsolatot keresni a lókultusz és a ló alakú fejfa kialakulása között. Erre a közép-ázsiai példák napjainkban is bizonyságul szolgálnak. Örményországban a temetők kultikus látványa a sírhantra állított, homokkőből kifaragott ló szobor (a kurdoknál megtalálható a juh is). A kőből mintázott állat alak tehát primér módon tölti be a sírjel funkcióját, szimbolizálja az életmódot.377 378 Más nomád törzsek kultuszában is felbukkan a ló alakja. Afganisztán déli területén élő népek körében ismeretes a fából faragott, a ló alakját absztrakt módon tükröző, fából faragott sírjelek. Ilyen fejfák találhatók a Pech folyó völgyében lévő temetkezési helyeken. A fejfa mellett általában követ használnak sírjelölésre. A mohamedán szokásoknak megfelelően a Pushun törzs körében a sírhant fej és láb részéhez követ tesznek. A nomádok halottaikat útközben temetik el, és sírjuk fölé kőből halmot emelnek. A lóalakú fejfa a kövek mellett szintén primér sírjelölő funkciót tölt be, utalva arra, hogy a ló a mindennapi életben nélkülözhetetlen, és egyben a társadalmi rang kifejezője.37* Az említett példa megerősít bennünket abban, hogy a magyarság körében fellelhető lóalakú fejfa formakincsében archaikus, a lókultuszhoz kötődő hagyomány bukkan fel Kalotaszegen. 373 LÁSZLÓ Gyula, 1944. 479-485., A kérdéshez részletesebben lásd BÁLINT Csanád, 1970.; DIENES István, 1956 374 Lásd Novák László, 1989. 375 CS. SZABÓ István, 2004. 376 UJVÁRY Zoltán, 1983., UJVÁRY Zoltán, 1989., lásd MADARASSY László, 1912. 377 NOVÁK László, 1991.216. 378 Lásd DUPRÉE, Luis, 1980. 206-209. 113
