Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)

Termesztett növények - Surányi Béla: Régi gazdasági növényfajták, tájfajták a XVIII-XIX. században

természeti és történeti körülmények hatására táji különbségek mutatkoznak az egyes országrészek között.

Már ebben a korszakban tetten érhető, hogy a hagyományos gazdálkodásban, a szorosan vett szántóföldön - a kevés hüvelyes növénytől eltekintve - a gabonafélék túlsúlya a jellemző. Ez a kép, ha lassan is, de változik a 19. század folyamán. Nyugatról beszivárog az „új mezőgazdaság” legfőbb ismérve: a tudományos alapokon nyugvó termelés305 eszmerendszere és gyakorlata. A kapitalizálódó magyar mezőgazdaság egyúttal a gazdálkodás modernizációját is jelentette. E folyamat velejárója305 306 a szántóterület ugrásszerű növekedése, amely együtt járt a váltógazdálkodás térhódításával, az ugar visszaszorulásával, a vetésszerkezet átalakulásával, noha távolról sem nyugat-európai értelemben. Hiszen egyfelől a répafélék, a zöldtakarmányok, a lucerna és a vörös here, másfelől a kukorica versenyfutásában az Újvilág növénye győzött. Mindez hagyományt teremtett, mivel kétpólusúvá - búza és kukorica - tette a magyar szántóföldi növénykultúrát, szűkítve annak változatosságát, kiváltképpen az Alföldön. A racionális gazdálkodás ismérvei között szereplő okszerű talajművelésen túl szükség volt a talajerő-visszapótlására, ügyelve annak gyakoriságára és mennyiségére. Bár a 19. század utolsó évtizedeiben a termesztett szántóföldi növények termésátlaga növekedett, messze elmaradt a nyugat-európai színvonaltól. Ez jórészt a talajművelés hiányosságaira, a trágyázás esetlegességére és a növényfajták termelési potenciáljának alacsony színvonalára vezethető vissza. Hiányoztak a nagy hozamú, viszonylag jó minőségű termést adó kultúrnövények.

Mielőtt számba vennénk a vizsgált korszak fajtaválasztékát, fontos megvizsgálni, hogy a Kárpát-medence milyen növényfajok termesztésére nyújtott ideális természeti körülményeket. E földrajzi régióban307 a növénytermesztés kb. 8000 éves múltra tekint vissza. Jóval későbbi a zöldségtermesztés kialakulásának az időpontja, s mintegy két évezred óta beszélhetünk tudatos gyümölcstermesztésről. Miből táplálkozott ez a Kárpát-medencében kialakult másodlagos géncentrum? Sokszínűségét annak köszönheti, hogy a gabonafélék zöme már a neolitikus arató népességgel bekerült a Duna-Tisza völgyébe. A hüvelyesek jó része a középső bronzkorban vált a szántóföldi növénykultúra részévé. A szőlő és gyümölcsfajták viszonylag későn, a római hódítással honosodtak meg. Mindez kiegészült a magyarság Keletről hozott növényismeretével, és a hittérítő szerzetesek (bencések, ciszterek) révén behozott nyugati haszonnövényekkel. Annyi már ismeretes, hogy az egyes régészeti korok kultúrnövényei között nincs folyamatosság. Az ún. történeti fajták szelekció révén - nem keresztezéssel - alakultak ki. A rendszeres nemesítés korszakáig, a 19. század második feléig, kizárólag a tájfajták domináltak, s mint régi magyar fajták őrzik a Kárpát-medence hagyományos gazdasági növénykultúráját. Biológiai szempontból ezek valójában fajtakeverékek. Jóllehet egyes tulajdonságaikban elmaradnak a korszerű fajtáktól, minőségi mutatóikban számos esetben előnyt élveznek, s mindamellett jól tűrik a külterjes viszonyokat. A belterjes mezőgazdaság térhódítása egy idő305 OROSZ I. 1989. 821. o.

306 Ua.: 826-828. o.

307 GYULAI F. 1999. 593-597. o. 180