Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Vályi Katalin: Ember és környezet Szermonostor fénykorában
Ember és környezet Szermonostor fénykorában Egy 13. századi kút archeobotanikai és archeozoológiai leletei A Tisza jobb oldali magaspartján, Szegedtől északra, egynapi járó földre, az akkori Szeged-budai út mellett állott a Bor-Kalán nemzetség szeri monostora. Az 1970- től 1976-ig Trogmayer Ottó, majd 1980-tól napjainkig jómagam vezetésével folyó régészeti feltárások tisztázták mára a monostor építéstörténetét. Az évszázadok során háromszor építettek új, az előzőtől alapvetően eltérő típusú templomot. All. század első felében épült egyszerű, patkós szentélyű kőtemplom - ami ekkor még plébániatemplom - volt a későbbi monostor őse. Az első jelentős alaprajzi változást a jóval nagyobb méretű, és nemcsak keleten, hanem nyugaton is félköríves szentélyű, de még mindig egyhajós templom megépítése jelentette, all. század végén. Ehhez már kolostorépület is tartozhatott, melynek alaprajzát azonban nem sikerült megismerni, mivel a későbbi építkezések csaknem nyom nélkül elpusztították. Végül a 12. század közepétől a 13. század elejéig tartott a háromhajós, bazilikális elrendezésű, tipikus nemzetségi monostortemplom kiépítése. Szokásos elrendezésű a hozzá épített kolostor lakóépülettömbje, melyhez nagy kiterjedésű gazdasági épületegyüttes csatlakozott délen. A monostor életében a tatárjárás jelentős változásokat okozott: a hatalmas pusztítás után a templom és a kolostorépületek is jóval kisebb méretekben és szerényebb kivitelben épültek újjá. A Bor-Kalán nemzetség nem csak dél-alföldi viszonylatban kiemelkedő méretű monostora a 14. század végéig működhetett. Az elmúlt 20 év során a monostor gazdasági épületei alatt, illetve az elpusztult épületek fölött all. századtól a 16. századig virágzó település maradványait tártuk fel. 1993-ban találtunk rá a monostor gazdasági udvarának a közepe táján, mindhárom épületszámytól nagyjából azonos távolságra épített egykori kút maradványaira. Ebben az évben éppen csak megkezdhettük a feltárását, - befejezni a feltörő víz miatt nem tudtuk, a beomlás veszélyét nem sikerült önerőből elhárítani. A kolostorudvar 3. járószintjén jelentkezett az elpusztult kút törmelékkel feltöltött gödre, amit ekkor csak 2 méteres mélységig tudtunk kibontani. Kibontakozott a szögletes kút nagyméretű, gondosan faragott kváderkövekből épített bélése, aminek a felső sorait - akárcsak a gazdasági épületek kőalapozását is - a pusztulás után kibányászták. A kövek között helyenként kötőanyagként használt sárga agyag maradványai voltak megfigyelhetők, ez azonban sok helyen már kipotyogott, hiányzott. Az északkeleti és a délnyugati oldalfal kövei középen megroppantak és erősen meghajlottak a kút belseje felé. Már a kút rétegtani helyzete is világosan mutatta, hogy a monostor fénykorában, a legkiterjedtebb kolostor-épületegyüttes idején, a 12. század folyamán használhatták, majd a tatárjárás során együtt pusztult el a templommal és a kolostorépületekkel. Csak két évvel később, 1995-ben sikerült külső segítséggel befejeznünk a kút feltárását. Komoly fadúcolással erősítettük meg az oldalfalait. Sajnos, a körülmények nem tették lehetővé a kút betöltésének a rétegenkénti, kézi bontását. Egyrészt a dú-VÁLY1 Katalin 43
