Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Földművelő gazdálkodás - Szabó László: A Tiszazug szántóföldi gazdálkodásának helye az Alföld gazdálkodásában
tartják a szőlő- és kertművelés szempontjából, mint a ló- és a juhtenyésztés mintájaként is. A kívüle említett néhány jelesebb állattartó gazdaság (Kohner Willy Homok, Rósa Imre Tiszaföldvár) úgy is figyelemreméltó, hogy magyar fajtájú szarvasmarhájáról és úri passzióra tartott félvér lovairól híres és nem gazdaságilag. Egyedül szőlőbirtokosok vannak nagyobb számban (14 gazdaság), de tudjuk, hogy közöttük sok az olyan kis területű szőlőbirtok, amit parasztgazdák tartanak mintaszerűen rendben (Csépáról pl. három kisgazdát említenek). Jellemző az is, hogy a történeti birtokos családok éppen a vízszabályozások után mennek tönkre s a bérlők vagy új birtokosok közül alig van, aki fordítani tud a gazdálkodás régi menetén, rentábilissá és korszerűvé tudja tenni gazdaságát, s ezzel hatni képes a paraszti gazdaságokra. A születő új lehetőség, a megnövekedett szántóterület jó hasznosítását már csak azért sem tudták megragadni a tiszazugi lakosok, mert ez a vidék a környezethez képest rendkívül szegény volt. Az életképtelen középbirtokok úgy foglalták el a határt, hogy megölték a jobbágyok, parasztok életlehetőségeit, ugyanakkor maguk nem tudtak korszerűen gazdálkodni, mert erre tőkeerejük nem hogy kevés, de egyáltalán nem volt. Talán a Sváb, a terület szélén levő Baghy, a szelevényi Haraszti és a tiszakürti Bolza, a tiszazugi Fechtig birtokokat említhetjük, mint az átlagnál magasabb technikai és termelési színvonalat ideig-óráig megvalósító középbirtokokat. Ám e birtokosok közül egyedül a Baghyak jeleskedtek a szempontunkból fontos szántóföldi művelésre, késéssel vehetik át azokat a technikákat, amelyeket az Alföld egésze, s főként a környező szabad állapotú paraszti közösségek (a nagykunsági városok, Mezőtúr, a délen fekvő Csongrád, Szentes, Vásárhely, vagy a Duna- Tisza közén a Tiszazuggal mindig kapcsolatban álló Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös és Kiskunfélegyháza) paraszti gazdaságai már korábban alkalmaztak, kikísérleteztek. Amíg a közeli Kunszentmártonban, Mezőtúron vagy Szentesen, Csongrádon, s a Három Városban a múlt század harmincas éveitől kezdve a korszerű és intenzív gazdálkodás egyre inkább a tanyákhoz, ezen belül pedig a szántóföldi művelés és a belterjes állattartás egységgé váló, sajátosan kapcsolódó üzemágaihoz kötődött, addig a Tiszazugban a középbirtokok jelenléte miatt a paraszti gazdaságok nem tanyásodhattak. A gazdák földjei nem a tagosítás hiányában, hanem méreteik miatt voltak alkalmatlanok komplex tanyai gazdaság kialakításához. A korszerűsítést, a belterjesség irányába való elmozdulást a szőlő megszerzése, telepítése és a gazdasági egységbe, parasztgazdaságba való betagolódása jelentette. De ez a folyamat már a XX. századra esik, s árnyékot vet rá, hogy a Duna-Tisza közének virágzó szőlő- és gyümölcskultúrája megelőzi, egyben elveszi előle a lehetőségeket is. Mint ezt korábban Barna Gábor, majd a csépai tanulmányában Magyari Márta kimutatta, a békési részek irányába tudta csak kereskedelmét kiépíteni, akkor is úgy, hogy a feltételeket a békési mezővárosok kereskedői diktálták.530 A gazdálkodás korszerűsége, korszerűsítése a Tiszazugban tehát nem érintette a szántóföldi művelést. Azonban mégis jelentős volt a vízszabályozás okozta változás, hiszen a vízjárástól 530 BARNA G., 1976. Paraszti gyümölcs- és borkereskedelem a Tiszazugban című előadása az 1976. évi tiszazugi tanácskozáson. - MAGYARI M., 1982.1. 113-114. és az 5. sz. térkép. — SZMNAII. 2. 124, 125. kcs. 273
