Hann Ferenc (szerk.): Kósza Sípos László 1943 - 1989. Szentendrei Képtár 1997. április (Szentendre, 1997)

-____________

_

_

A hetvenes években a konkrét motívumok, mint ikon, feszület, inkább háttérbe szorulnak Kósza Sípos rajzművészetében. Helyettük a finom vonalhálózat él önálló életet. A nyolcvanas években a valóságra közvetlenül utaló elemek között egyre nagyobb szerepet játszik az ágait lelógató széles koronájú fa - szomorúfűz, és a többnyire egyforma téglalapokból kialakított fal -, valamint a temető vagy templom emlékképére utaló motívumok. A kompozíciók - megtartva geometrikus jellegüket - egyre szürreálisabbak lesznek, nosztalgikus vagy nyomasztó álmokat idéznek. Az

amúgyis keskeny, vertikális forma megszakad, kinyílik, és láttatni enged egy összesűrűsödő városrészletet, de mintha egészen tünékeny lenne ez a látvány, s el kellene ismét merülnie valamilyen mélységbe, vagy a feledésbe. Másutt fájdalmasan szétszakadt, kettébe hasadt idom ismeretlen szorongásról tanúskodik: a nyíláson keresztül semmi nem tűnik elő, csak az üresség tátong.

PASSUTH KRISZTINA (19901

Hajtogatott formák, 1975., papír, tus