Novotny Tihamér (szerk.): Gaál József. Művésztelepi Galéria, Szentendre (Szentendre, 1997)
Ez különösen igaz Gaál Józsefre, akinek pályája a klasszikus avantgárd végvárai felől indult, és azon kevesek közé tartozik, akik divatirányzatokat elutasítva, ma sem lettek hűtlenek a századelőn, majd a 20-as években kiteljesedő, de a gyökereket tekintve a szimbolizmusig visszanyúló képi, alaki kifejezésmódhoz. Mi több sajátos figurái a szimbolizmus szálán "leereszkednek" a középkor (Teremtetlenek, Ikon), az ókor (Protézisek, Marsziász, stb.) és a prehistorikus kor (Vessző által teremtettek, Homo-humusz, stb.) expresszív mítoszaihoz, legújabb Ikon-képei is a középkor és a modern ösztönvilág metszéspontjában keletkeztek. A fenti kettősséget világítsuk meg a reneszánsz típusú és a reneszánsz előtti, tehát a individualizmus "túltengése" előtt kialakult középkori (az ikon és a narratív, allegorikus) képtípusoknak az összehasonlításával és mindezeknek a - hagyományos vizuális struktúrákat szétrobbantó - XX. századi törekvésekben, például Gaál József műveiben való visszatükröződésével. Az előbbi ábrázol vagy reprezentál, tehát illúziót hoz létre, azt amit a századelő úttörői elvetettek az utóbbival, az ikon absztrakt mivoltával szemben, amely alapvetően megjelenít. Végezetül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a harmadik pólust, az alkotói identitást, amely az előbbi két pont erőterében létezik, amely alapvetően reneszánsz típusú kultúrán neveltetvén egyrészt elutasítja, másrészt akarva-akaratlan megőrzi azt, Nyugat és Kelet között, a kifejezés külső és belső erői között őrlődve. Az ellentmondások erőterében megfogalmazódó mű nemcsak anyag és forma, hanem szellem is, ezentúl a művész személyes, alkotói habitusa is több mint egyszerű közlés, egyben értelmezés is. A rendelkezésre álló hely rövidsége miatt nincs mód a bizánci és a reneszánsz képtípus további összehasonlítására (elegendő Pavel Florenszkij Ikonosztázára és Wilhelm Worringer Absztrakció és beleérzés c. könyve gótika- és reneszánszértelmezésére hivatkoznunk). Es nincs mód az előbbi konklúzióra alapozva a reneszánszban gyökerező, de azt elutasító és az ikonban szubsztanciát felfedező individuális modernizmus áttekintésére (utaljunk csupán Malevics, Mondrian, Vajda Lajos, Molnár Sándor és Tót Menyhért műveire). Sarokpontokat keresve azonban megállapíthatjuk, hogy Vajda Lajos és Tót Menyhért művei köztes helyett foglalnak el a bizantikus kollektív formahagyomány és Gaál József stilizáló, expresszív figuralizmusa között. Azonban a 90-es években és Gaál József festményein is többszöri áttétellel jelenik meg újra a kép-ikonprobléma (az illúzió, a This applies especially to József Gaál, whose career started from the fortresses of classical avantgarde. He is one of the few people who, rejecting fashionable trends, has remained faithful to the pictorial, figurái way of representation unfolding at the beginning of the century, then in the 20s, but originating in symbolism. Moreover, his peculiar figures "descend” on the line of symbolism to the expressive myths of the Middle Ages (The Uncreated, Icon), antiquity (Protheses, Marsyas, etc.) and the prehistoric age (Those Created by a Wand, Homohumus, etc.). His latest Icon-pictures were also created at the intersection of the Middle Ages and the modern world of instincts. Let me illustrate the above-mentioned duality with comparing picturetypes of renaissance and pre-renaissance origin, (the latter types - icon, narrative, allegorical - being medieval, developed before the "overgrowth" of individualism) as well as with all their reflection - blowing up all traditional visual structures - in 20th century endeavours, for example in those of József Gaál's works. The former represents, that is, brings about an illusion, which was rejected by the path-finders of the beginning of the century, preferring the latter, the abstract icon, which essentially visualizes. Finally, there is a third pole to take into consideration, the creative identity, which exists in the field of the previous two points, and which - having been educated'on the renaissance-type culture - on the one hand rejects, and on the other hand preserves that, wearing away between West and East, between outer and inner forces of expression. The work being formed in the field of contradictions is not only material and a shape but also mind, moreover, it involves the artist's individual creative habit, it is more than a simple statement, it is an interpretation as well. The shortness of place does not allow the further comparison of byzantine and renaissance picture types (I'd just refer to the interpretation concerning Gothic art and Renaissance in Pavel Florenszkij lea nostasis and Wilhelm Worringer Abstraction and Empathy.) Neither can I survey individual modernism, which originates in though rejects the Renaissance, and discovers substance in an icon (c.p. the works of Malevics, Mondrian, Lajos Vajda, Sándor Molnár and Menyhért Tóth.) Seeking for central points we can say that the works of Lajos Vajda and Menyhért Tóth take a middle position between Byzantine collective tradition of forms and the stylizing expressive figuralism of József Gaál. Though in the 90s as well as in József Gaál's paintings only through several transpositions has the problem of picture-icon (illusion, representation, visualization and ideal appeared, which is
