Novotny Tihamér (szerk.): Gaál József. Művésztelepi Galéria, Szentendre (Szentendre, 1997)

reprezentáció, a megjelenítés és az idea), amely nem egyszerűen formakérdés jminimalizmus vagy absztrakció) és mindezeken túl nem mentes olyan kérdésektől sem, mint a "konceptus" és a szubsztancia kérdése. Érdemben a fentiek boncolgatása után lehetne beszélni az ikonnak a korszakban és Gaál József munkáiban betöltött szerepéről.

A fentieket összefoglalva azt mondhatjuk a képben, a képként testetöltő személyes, alkotói filozófia szerint nem azaz érdekes, hogy mit mond, aki beszél, hanem az, ahogy mondja. "Dilthey szerint a megértés célja nem az, hogy mit mond egy szöveg vagy mit mutat egy kép, hanem az, hogy mit mond az, aki benne kifejezi magát. Az alkotó világnézeten nyugvó műértelmezés még 1932-ben is célként lebeg Panofsky előtt az interpretáció céljának meghatározásánál, mely tehát egybeesik Dilthey felfogásával." És miként a németalföldi festők, az ikonfestők is a képekben való beszéléssel (a fenti szóhasználat szerint alkotói világnézeten nyugvó elkötelezettséggel) fejezték ki az adott kor szellemiséget, és ezt teszi Gaál József a szürke monokróm felületekbe foglalt artikulálatlan bálvány/ikon képeivel is.

A fenti általános alapelvek után a legutolsó, de talán a legfontosabb

not merely a question of forms (minimalism or abstraction) but -beyond all these - it involves problems like those of "conceptus" and substance. Only after analysing the issues mentioned above could we fully examine the role of icon in the age as well as in the works of József Gaál.

Summing up the foregoing we can establish that according to the artist's personal phylosophy embodied in the pictures it is not what you say that counts but much rather how you say. "According to Dilthey it is not what a text says or a picture represents that understanding aims at but what message is expressed in them by a creator. Work analysis based on the artist's world concept was still a purpose to be achieved for Panofsky even in 1932 when defining the aim of interpretation, which this way coincides with Dilthey's approach." Icon-painters - just as the painters of the Netherlands - had a figurative language (according to the above terminology, a commitment based on the artist's world concept) to express the spirit of the age, and this is what József Gaál also does with his inarticulate idol/icon pictures incorporated in grey monochrome surfaces.

After the above general principles the last but perhaps the most important thing would be to analyse the given material as anybody

lenne az adott anyag boncolgatása, mert mindenki, aki ikont fest, szembe kerül az "individuális anarchia" és az entrópiamentesség ellentmondásával. Másként fogalmazva a kifejezés individuális (freudi) egojának és a (jungi) kollektív-én kettős kívánalmával. A képek tanúsága szerint alkotója felismerte, hogy nincs két igazság, hogy nem lehet egyszerre eleget tenni az önkifejezés szabadságának és a kollektív absztrakt formák állandóságának. Azonban Gaál József mégis kettős megoldást kínál, egyrészt megőrzi az ikon konstans elemének tekintett archaikus, merev formát, de erre maszkot, arcot és tájrajzot írva megőrzi a személyes kifejezés változó elemét is. Ha tetszik, merev ikonokat látunk, ha másként tetszik, akkor az önkifejezés szabad, dinamikus gesztusfutamait.

painting an icon confronts the contradictions of "individual anarchy" and those of freedom from entropy. In other words, the double demand of the individual (Freud) ego and collective (Jung) self. According to the proof of the pictures, their creator had recognised that there is no double truth, one cannot satisfy both the demand of the freedom of self-expression and that of the consistence of collective abstract forms. However, József Gaál manages to offer a double solution: on the one hand, he preserves the archaic rigid form regarded as the constant element of an icon, on the other hand, drawing a mask, a face or a landscape on it, he preserves the changing element of an individual expression. We can see either rigid icons or the free, dinamic gesture-runs of self-expression.

'Oskar Bätschmann: Bevezetés a művészettörténeti hermeneutikába, Athenaeum III. kötet, 1995 1. füzet, 29. oldal. Oskar Bätschmann azt is hangsúlyozza, hogy Dilthey a hermeneutika kimunkálása során "a pszichológia javára háttérbe szorította a grammatikai és technikai interpretációt" (u. o. 29. oldal), azt az elemet, amit Panofsky kiváltott mestere, Aby Warburg ikonológiából is.

'Oskar Bätschmann: Bevezetés a művészettörténeti hemeneutikába, Athenaeum, Volume III, 1995, Booklet 1, p. 29. Oskar Bätschmann also emphasizes that in the course of elaborating hermenutics Dilthey "displaced grammatic and technical interpretation to the advantage of psychology" (ib. p. 29) the element that Panofsky had eliminated from his master, Aby Warburg's iconology as well.