Novotny Tihamér (szerk.): Gaál József. Művésztelepi Galéria, Szentendre (Szentendre, 1997)

kon sorakozó háromnegyed- és egészalakos képek a főfalon függő mell- és arcképek sorozatát a kiállítás szellemi centrumaként.

Gaál művészetében megszokott a testrészek (fej, kéz, nemi szervek) torzító hangsúlyozásával alkotott deformált lények: ember-állatok, tárgy-emberek, férfi-nő mutációk ábrázolása. Mostani műveiről eltűntek e keverék-lények.

A semleges háttér előtt álló figurák ember-szerűek, s e művek ettől válnak különössé Gaál életművében. Ezek az emberi alakok óriási fejükkel, alaktalan testükkel, csonka kezükkel vagy éppen kéznélküliségükkel a korábbi művek torz lényeire emlékeztetnek, de egyszerűbbek és redukáltabbak azoknál. A leegyszerűsített, szemből ábrázolt, rejtett középpontra komponált alakok; a statikus kompozíció; a sötét tónusú, vöröses, barnás, olajzöldes, okkeres színek és a semleges, "szakrális" háttér Vajda ikonos és maszkos képeinek világát idézik.

E redukáltságuk ellenére sem letisztult emberi alakok Vajda

and portraits hanging on the main wall as the spiritual centre of the exhibition.

In Gaál's art the representation of deformed beings created through overemphasizing parts of the body (head, hands, genital organs) is usual: human-animals, object-humans, manwoman mutations. However, these hybrids are missing from his latest works.

The figures standing in front of a neutral background are human-like, which makes these works peculiar in Gaál's oeuvre. These human figures with their huge head, shapeless body, hands or handlessness remind us of the deformed beings of the former works though they are simpler and more reduced than those.

The simplified figures represented front-wise and composed to a hidden centre, the static composition, the dark-tone reddish, brownish, oil-greenish, ochrish colours and the neutral "sacred" background all evoke the world of Vajda's icon-pic-ikonos képeivel ellentétben, nem síkszerűek és átláthatatlanok. Plasztikusak, de nem hasonlítanak a korábbi bálványok áthatolhatatlan, szoborszerű, merev megformálásához sem. A sötét színekbe hatoló világosabb színek, a foltok és kavargó vonalak, az expresszív, széles, egymásra rétegződő, de egymást nem elfedő ecsetnyomok hatására az ábrázolt testek föltárulnak. A bőr alól előtüremkedik a nyers rózsaszínekkel és rothadó zöldekkel, szürke és barna árnyalatokkal megfestett hús, melynek újabb és újabb rétegei válnak láthatóvá.

A fölbomlott testek magukra hagyatva léteznek a "szakrális" térben. Nem cselekszenek, nincs meg bennük a korábbi hibrid lények teremtő erejű feszültsége. Nem is megingathatatlan idolok, bálványok többé, hanem kínzó és megkínzott emberi alakok. Megnyomoríttatóként vagy megnyomorodottként egyaránt kiszolgáltatottak, melyet a test fölbomlásával azo-tures and masque-pictures. However reduced they are, they are not purified human figures like those in Vajda's icon-pictures; they are not planar and they are non-transparent. They are plastic though they do not resemble the impenetrable sculpture-like, strict representation of earlier idols. On the effect of light colours penetrating into dark ones, patches and whirling lines, expressive, wide strokes of brush layered on yet not covering each other the bodies represented are revealed. Flesh painted with raw pinks and rattening greens, with grey and brown shades appears from under the skin, newer and newer layers of which become visible.

The dissolved bodies exist in the "sacred" space left alone. They do not act as they are in lack of the creative force of the former hybrid beings. Nor are they unshakable idols any more but torturing and tortured human figures. Either torturing or tortured they are defenceless, which is expressed through