Hann Ferenc (szerk.): Kós András szobrászművész (Kolozsvár) kiállítása. Szentendrei Képtár, 1991. május 5 - június 23. (Szentendre, 1991)
tak kivitelezésével. Megvalósítását a háború megakadályozta. 1942-ben a Kolozsváron sorrakerült VI. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás alkalmából nekem ítélték a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter azévi kőszobrászati díját. 1944 márciusában mozgósítottak, majd ugyanez év augusztusában harctéri szolgálatra osztottak be. 1945 májusában szovjet fogságba estem. Három évet töltöttem a Kaukázusban (Örmény Köztársaság). 1948 májusában kerültem haza Kolozsvárra. 1949 januárjában az 1948-as tanügyi reform következtében Kolozsvárt létesített Magyar Művészeti Intézet színházművészeti karára neveztek ki, ahol adjunktusi minőségben a rendező szakos hallgatóknak színpadismeretet, rajzot, makettkészítést, színpatörténetet és művészettörténeti ismereteket adtam elő. 1950-től, az újabb oktatási reform kapcsán, a Magyar Művészeti Intézet megszűnésével egyidőben ugyancsak Kolozsvárt létesített Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán tanítottam, melyet közben 1953-tól számos (18) éven át, annak vezető tanáraként szerveztem, irányítottam, munkájáért feleltem. 1954-ben feleségül vettem Falu végi Ibolyát. 1957-ben Virgil Salvanu építésszel Bábolna hegyére elkészítettük az 1437-es parasztfelkelés emlékművét. 1960-ban született Katalin Zsuzsanna leányom. 1968-ban, előző évi bukaresti kiállításomért megkaptam a Romániai Képzőművészek Szövetségének szobrászati I. díját. Ugyanebben az évben Románia akkori államtanácsa Művelődési Érdemrenddel tüntetett ki. 1980-ban oktatói elfoglaltságomból nyugalomba vonultam. A száraz tényékhez természetesen hozzátartozik a nem sok, de elég kiállítás, melyeken — itthon, illetve a határokon túl — egyrészt csoportosan vettem részt, másrészt munkásságom időről-időre való teljesebb bemutatására önálló kiállítás formájában teremtődött alkalmam. Hasonlóképpen ide sorolom azt a néhány, számomra emlékezetes külországi utazást, tartózkodást, melyeknek különböző minőségben és különböző alkalmakból lehettem részese. S végül az életemet, gondolkozásomat befolyásoló tényezők közül még e futólagos számadásból sem hagytam ki azt a körülményt, hogy két világháborút éltem át. Az elsőt első négy életévemben — csak áttételesen memorial could not be cast because of the war. In 1942 I was awarded the prize for the best stone sculpture of the 6th National Art Show in Kolozsvár by the Minister of Culture and Religion. In 1944 I was drafted for military service and was transferred to the front. In May, 1945 I was taken into Soviet captivity as a prisoner of war. I spent three years in the Caucasus (Armenia). In May, 1948 I arrived home to Kolozsvár. In January, 1949 — as a result of the educational reform of 1948 — the Institute of Hungarian Art was established in Kolozsvár. I was appointed a junior lecturer of the Faculty of Theater where I instructed later directors staging, drawing, the making of models, theatrical and art history. As a result of the new educational reform the Institute was dissolved and thus I was transferred to the Faculty of Sculpture of the Ion Andreescu University of Arts where I became the leading professor and chairman in 1953, a postition I held for 18 years. In 1954 I married Ibolya Faluvégi. In 1957 — in co-operation with Virgil Salvanu, architect — we finished and erected the monument of the peasant revolt of 1437 on the Bábolna Hill. In 1960 my daughter Catherine-Suzanne was born. In 1968 I was awarded the 1st Prize of the Association of Romanian Artists in sculpture for my exhibition in the previous year as well as received the Order of Cultural Merits of the state. In 1980 I retired from my professorship at the University. As a complementation of the facts I should mention the exhibitions — not too many but enough — where I participated with colleagues as well as individually when I had the opportunity to present my oeuvre. Another important sphere of experiences were my memorable journeys abroad I could take either as an official or a private visitor. A decisive factor of my life was the fact I experienced two World Wars; the first rather unconsciously and passively as a child of four and the second most directly with all the destroying misery and inhuma-2
