Hann Ferenc: Vaszkó Erzsébet (Szentendre, 1983)

olyan műegyüttest mutatott be, mely belső törvények szerint épül, a személyiség belső történéseit tárja fel, magasfokú festői erények hitelesítő jelenlétével.

Meglehetősen pontosan adja meg Vaszkó piktúrájának lényegét „Szóra bírt műtermek” című gyűjteményében (Magvető Kiadó, Budapest, 1975.) Frank János: „Festményeinek ütőereje van, pedig ezek nem dekoratívak. És nem feminin munkák. A nőiesség csak annyi bennük, amennyi minden művészi alkotáshoz szükséges. Újabb képei is eredendően a természetből táplálkoznak, de az élményt ő jelzésekké — olykor betűjelzésekké — deriválja, illetve elvonatkoztatja. A szerkezetesség mellett a szürrealizmus műkifejezést is használhatjuk nála, de ez sem volna pontos. Vaszkó Erzsébet egyéniség, aki nem elszakítva a világból, a világ művészetétől vagy a modern magyar tradícióktól saját hagyományaiból épít.”

*

Vaszkó Erzsébet 1902-ben született Nagykikindán. Gyermekkora nagyrészét a Kárpátok monumentális hegyei között töltötte. Ez az élmény a negyvenes években készült művein hangsúlyosan érzékelhető. (Máramarosi falu, 1942.)

A Képzőművészeti Főiskolát Budapesten végezte el, 1929-ben diplomázott Vaszary János osztályán. Vaszary (aki nem stílust, hanem szemléletet tanított) számos igen eltérő pályaképű mesternek volt elindítója.

Vaszkó első nyilvános bemutatkozásai az Új Művészek Egyesülete nevű csoportosulás (UME) kollektív tárlatain voltak. E progresszív művészközösségnek 1931-től volt tagja. 1940-ben szerepelt a Velencei Biennálén. Első önálló kiállítását 1944-ben rendezte Budapesten az Alkotás Művészházban.

1947-ben az Ernst Múzeumban mutatja be újabb munkáit, majd 1964-ig, a budapesti Csók Galéria-beli tárlatáig alig hallat magáról. Közben grafikusként dolgozik egy építési irodán.

A hosszú hiátus gyökerében megváltoztatja a festő szemléletét. A korábban művelt, lényegében leíró (lefestő) jellegű, a külső élményt felhasználó piktúrát egy lírai alapvetésű, a nonfiguráció felé mozduló festészet váltja fel, melynek tárgya már nem az átírt, átformált valóságos tárgyi világ, hanem a lélek belső történései.

Ez a — főműveket termő — periódus máig tart, s az utóbbi években korábbi művek szerigráfia-változataival bővül. E korszakában Vaszkó főleg pasztellel dől-