Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MŰVELTSÉGI ELEMEK VÁNDORLÁSA - BATHÓ EDIT: A méhészkedés hiedelem elemei Vannai István könyvének tükrében

járásaihoz is alkalmaztatni."

8 Vannai munkájában többször idézi a saját gyakorlatából való példákkal él. Az igen terjedelmes munka 19 fejezetből áll, s a szöveget - a korabeli méhészkönyvekhez hasonlóan, kérdés-felelet vagy ahogyan Vannai említi „barátságos dialógus" formájában olvashatjuk. Annak ellenére, hogy Vannai méhészkönyvét többé-kevésbé racionális gondolkodásmód jellemzi, mégis találunk munkájában számos figyelemre méltó hiedelem elemet, amelyek közül jó néhány egészen a XX. Század elejéig megfigyelhető a hagyományos méhészkedés gyakorlatában. A méhszerzésről írott fejezetben azt írja Vannai, hogy a méheket búzán és kölesen vagy apró pénzen legjobb megvásárolni, mert az ilyen méhek jobban szaporodnak. Megjegyzi, hogy maga is mesének tartaná ezt, ha már meg nem történt volna rajta ilyen eset Úgy tartják, hogy a méhvásárlásnál nem szabad a méh árát erőszakosan lealkudni, hanem könnyedén ki kell fizetni a kért árat, mert különben nem lesz hozzá szerencse. A kiválasztott méhkast a szállítás előtt megmutatni, valamint az alku után a régi gazdáját a közelébe engedni szintén nem szabad. Legszerencsésebb a méhet olyan együgyű személytől venni, akinek kevés méhe van és az árára is rá van szorulva. Nyáron pedig olyantól kell méhet vásárolni, aki rajt talál, de nem akarja magának megtartani. Ezt a megoldást tanácsolja az uraságoknak is, mert az ilyen módon szerzett méhekből mindenkor jobb magméhük lesz, mint az erőszakos dézsmaméhekből.

9 Hosszú ideig tartotta magát az a hiedelem, hogy a méhcsaládot nem szabad pénzért eladni, mert eladja vele együtt a szerencsét is. Altalános vélekedés a méhészek között, hogyha a méhek gondviselője meghal, a méhek is utána pusztulnak. Vannai ennek is tapasztalta bizonyos nyomát gyakorlatában. Ez a hiedelem, illetve ennek változatai még a XX. Század második felében is ismertek voltak. Feltehetőleg a méhek tiszteletével, antropomorfizmusával függ össze az a jelenség is, hogy a gazda halálát közölték a méhekkel. A Nógrád megyei Zabaron például megveregették a méhes oldalát és megmondták a méneknek, hogy meghalt a gazdájuk. Más helyen az elhunyt gazda kalapját vagy egyéb ruhadarabját helyezték a méhes tetejére.

10 A méhtartás egyik fontos eseménye az első tavaszi kirepülés, amelynek napja vidékenként változó volt, s mindenkor az időjárástól függött. Vannai is részletesen szól a méhek tavaszi kirakásának idejéről, s hangsúlyozza az időjárás meghatározó szerepét. Megemlíti, hogy a könyv írásának évében már „Mátyás hetiben" (február 24.) már olyan jó idő volt, hogy a méhek „Szabadon kijárhattak, ezért ki is lehetett bocsátani" őket. Javasolja a méhkasok száját, jó édes fehér borral" meglocsolni és fenyő szurokkal megfüstölni, amitől a „a Kukacz is leszédül, ha van benne, a Méhek pedig megfrissülnek."

11 A méhészeti gyakorlatból tudjuk, hogy 8 H. BATHÓ Edit 1988:6-7. 9 H. BATHÓ Edit 1988:15. 10 ZABAR, 1982. saját gyűjtés 11 H. BATHÓ Edit 1988:62-63.