Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MŰVELTSÉGI ELEMEK VÁNDORLÁSA - TELENKÓ BAZIL MIHÁLY: A felekezeti örökség hagyományozódása. Szempontok a magyarországi görög katolikusságot érintő XX. századi migrációs hatások vizsgálatához
az egyes elképzelések konzekvensebb papi képviselete folyik. Például egy új liturgikus dallamvilág elsajátítása során fontos tényezőként jelentkezik a pap és családja zenei műveltségének magas szintje, ami esetleg párosul a helyi egyházszervezeti rendszer hiányosságaival és új igényeivel. Ilyen lehet az egyes liturgikus dallamvilág megismerésének inspirációja, de ehhez szükség lehet a - hiányzó -jól képzett kántorra. A XX. században a magyarországi görög katolikus papság erőteljes (mobilitása), migrációja figyelhető meg. A migráció nem állandó - előre meghatározott időközönkénti - periodikussággal jelentkezik, abban szabályos ciklikusság nem mutatható ki, 19 hanem a püspöki hivatal döntései alapján kerül sor a lakhely , s egyben a szolgálati hely változtatására. A lokális vallási közösségek életében három jól behatárolható időintervallumban követhetjük nyomon a markáns változásokat a XX. század folyamán. Az első időszak a század első felében működő struktúra, ahol az állami és egyházi szerepvállalás több szinten kiegészíti egymást, esetlegesen átfedésben van egymással. Gondolok itt a felekezeti iskolák kántortanítóinak szerepvállalására vagy a különböző egyletek, mozgalmak KALOT, leventeképzés, cserkész mozgalmakra stb., amelyek az adott közösségek életében meghatározó tényezőt képviseltek, közösségkovácsoló, megtartó erőt képeztek. Nemcsak a vallásosság terén, hanem a civil szféra önszerveződésében is. Ebben az időszakban nem volt ritka, hogy bizonyos közösségi cél érdekében a település lakói népszínműveket tanultak meg, s játszották azt a környező településeken. Előfordult, hogy iskola-felújításra, építésre, egyházi épületek javára gyűjtés célzattal, vagy csak önszorgalomból a saját produktív közösségi együttlét kedvéért mutatták be ezeket. A nevelő oktató funkción túl minden egyes egyházközség jól szervezett birtokrendszeren gazdálkodott (földekkel, erdőkkel). Ennek értelmében az egyház javadalmaiban közösen folyt a mezőgazdasági munka, s az egyházközség ingóságainak a karbantartása is közösségi feladatként jelentkezett. Ennek a kialakításával a „szegény és mégszegényebb" egyházközségek úgy lettek egyházközigazgatásilag kialakítva, hogy egy parókiális anyaegyház és a hozzá kapcsolódó filiák a lokális egyházigazgatási egységet el tudták tartani. Második korszakként kell megemlíteni a szocialista éra évtizedeit, amikor a hitbéli, vallásos képzés terjes körűségét szétválasztották, csak az önkéntesség keretein belül - nem egyszer retorziók kilátásba helyezésével - látszólagosan megtűrték. Az alapfokú képzésben megszűnt az egyházak aktív részvétele, az állami iskolákban csak esetlegesen és fakultatív szereppel jelenhetett meg a vallásos nevelés. Az ünnepeknek, emlékünnepeknek szemlélete, azoknak nyilvános szférá19 Bár íratlan szabályt képez a XX. század második felében, hogy nem célszerű 15-20 évnél tovább egy helyen szolgálni egy papnak.
