Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - KUGLER JÓZSEF: A békés-csanádi szlovákok önkéntes második világháború utáni migrációja, és ennek napjainkig tartó hatása 1945-1948

A LAKOSSÁGCSERE-EGYEZMÉNY ÉS AZ ÖNKÉNTES CSEHSZLOVÁKIÁBA KÖLTÖZÉS LEHETŐSÉGÉNEK FOGADTATÁSA A BÉKÉS-CSANÁDI SZLOVÁKSÁG KÖRÉBEN A Délkelet-Alföldre az 1720-as években érkeztek meg az első evangélikus szlovák családok, akiknek többsége a mai Szlovákia középső részéről (Nógrád, Zólyom, Gömör és Kishont) származott. Az evangélikusok mellett a XVIII. század közepétől kisebb számban római katolikus szlovákok is megtelepedtek Békésben. A felső-magyarországi szlovákoknak az Alföldre történő költözése lényegében az első világháború időszakáig bár csökkenő intenzitással, de folyamatos maradt. A XIX. század elején már mintegy 30-40 ezres szlovák ajkú népesség élt a nagyhatárú mezővárosokban (Békéscsaba, Szarvas, Mezőberény, Tótkomlós). A reformkorban alapított dél-alföldi dohánytermelő telepítvényes falvak között is találunk néhány (Pitvaros, Csanádalberti, Ambrózfalva, Nagybánhegyes) szlovák lakosságút (2. ábra).

8 Ez utóbbiak földbirtok-viszonyai azonban kedvezőtlenebbek voltak, mint a mezővárosoké, mivel csak szűk határt mondhattak magukénak, és az 1848. évi áprilisi törvényeknek a telki állományra vonatkozó kedvezményei sem illették meg az ott élőket. A földmegváltást esetükben jelentős saját erő bevonásával ugyanis egy későbbi külön törvény (1873. évi XXII. tc.) szabályozta.

9 Ugyanakkor ezek a zárt, összetartó közösségek álltak ellent leginkább az asszimilációnak még a XX. század első felében is. A kisebbségi öntudat mellett a „földéhség", a nehéz életkörülmények állandósulása, pontosabban az ebből való kitörés vágya is hozzájárult ahhoz, hogy e falvak lakói oly nagyarányban keresték és vélték megtalálni boldogulásukat Szlovákiában. Főként a békéscsabai és szarvasi szlovák parasztcsaládok környékbeli földvásárlásai révén (Kondoros, Csorvás, Medgyesegyháza) a szlovák lakosságú települések száma tovább emelkedett, így a XIX. század végére a Kárpát-medence legnagyobb, mintegy 70-80 ezres szlovák szórványa alakult ki a Körösöktől délre eső alföldi térségben, ahol az etnikai tömbösödés jelei is felismerhetők.

10 Békéscsabát ebben az időszakban a történelmi Magyarország legnépesebb szlovák településként tartották számon. Az itt élő lakosság nyelvi-kulturális sokszínűségét jelzi, hogy a szlovákok és magyarok mellett kisebb számban németek, szerbek, románok és cigányok is megtelepedtek a Körösöktől délre eső térségben. A délkelet-alföldi szlovák mezővárosi közösségek nyelvi zártsága már az 1820-as évektől kezdett oldódni, és a XIX-XX. 8 I. táblázat. Forrás: KUGLER József, 2000. 177. 9 DÁCZER Károly, 1998. 123-124, 207, 236-237. 10 KOGUTOVICZ Károly, 1927. Az 1910. évi népszámlálás alapján szerkesztett térképen jól kivehetők az egymással majdnem összefüggő szlovák lakosságú délkelet-alföldi területek: Szarvas, Békéscsaba, Tótkomlós és környéke.