Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - SILLING ISTVÁN: Migrációs tendenciák Nyugat-Bácskában, különös tekintettel Kupuszina magyar faluközösségében

Kupuszinán kevés német származású, de elmagyarosodott, s magát már régóta magyarnak valló család élt, s őket nem érintette a kényszerű deportálás. Az 1950-es évek közepén már megszilárdult az új, ismét csak heterogén nemzetiségi összetétel a Nyugat-Bácskában. Az iskolákban egy ideig még volt német nyelvű tanítás is, de diákok híján lassan megszűnt, míg a magyar nyelvű oktatás továbbra is folyt a nyolcosztályos elemikben, illetve néhány zombori középiskolában, leginkább a gimnáziumban. Az 1960-as és '70-es évek gazdasági pangása sok nyugat-bácskai lakost, tekintet nélkül nemzetiségére, nyugat-európai munkavállalásra késztetett, akik közül többen örökre kint maradtak az új hazában. Ebben az időben vándorolt ki Kupuszináról is több, jobbára szerényebb körülmények között élő fiatal, s még a felük sem jött vissza öreg korára a faluba. így lett húsz év alatt ezerrel kevesebb a kupuszinai magyarok száma, természetesen az elöregedés, a népszaporulat hiányának következtében is. De a natalitást is ezektől a fiataloktól várhatta volna a falu. Több idős ember, amikor elérte a nyugdíjkorhatárt, hazaköltözött, de gyermekeik már végérvényesen külföldön telepedtek le. Az 1990-es évek jugoszláviai eseményei, háborúi újabb menekülthullámot eredményeztek mindkét irányba. Kupuszináról nem egyszerre, hanem lassan, fokozatosan, de sok fiatalember, fiatal család vándorolt át a határon, s keresett menedéket és megélhetést Magyarországon, illetve kevesebben Kanadában. De a számuk százakkal mérhető. Szüleik, nagyszüleik maradtak, amíg éltek. Napjainkban sok módos kupuszinai család háza üres, mert a tulajdonosok külföldön élnek, s nem is számítanak visszaköltözni a bizonytalanságba. 1995-ben a horvátországi háború szerb menekültjeiből mintegy 400-500 embert szállásoltak el Kupuszinán, s ezáltal végérvényesen megszüntették a falu színmagyar voltát. Az új lakosok az üresen álló magyar házakba költöztek be, és sorsuk azóta változó. Többen fölkerekedtek, elhagyták a komfort nélküli házakat, más településre, városba költöztek, ahol munkát is találtak. Mások megvásárolták a házat, amelyben laktak, földet is vettek a kupuszinai határban, s tartósan berendezkedtek az itteni életre. Néhányan még ingyen lakják a nekik kiutalt házat, és sorsuk jobbra fordulását már alig remélik. A József Attila általános iskolában is miattuk kezdődött meg a szerb nyelvű oktatás is, szerb tanítókat alkalmazott az intézet. Hagyományaikat nemigen hozták ezek az emberek, esküvőik szerények, halottaikat a szomszédos apatini temetőben temetik el, ahol rokonaik, földijeik a lakosság legszámottevőbb részét képezik. Kupuszinán még nem építettek templomot, mint tették azt például a szintén magyar Gomboson, a sokác Szondon, vagy a hajdani nagy német városban, Apatinban, ideköltözésük után jó ötven évvel, azaz az új települési hullám után. Új templomaikat az újonnan érkező szerbek bizánci, hagymakupolás stílusban építik, megbontva így a több száz éves közép-európai barokk templomépítészeti hagyományt.