Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - SILLING ISTVÁN: Migrációs tendenciák Nyugat-Bácskában, különös tekintettel Kupuszina magyar faluközösségében

területen. Azonban az ő ittlétük csak három-három és fél évig tartott, majd a háború végén tovább vándoroltak a Dunántúlra. Ugyanebben az időben a Boszniában, illetve a Szerémségben élő magyarokat is hazaoptálta a magyar állam, akik a kitelepített szerbek helyét kapták meg, de közülük is többen folytatták a vándorlást a háború után. Azonban voltak vagyontalan családok, akik maradtak, s utódaik máig a nyugat-bácskai falvakban élnek. Ilyen magyar családok jelentek meg Kupuszinán is a magyar idő alatt, és szinte ők képezik az első ide migráló lakosságot a történelem folyamán. Leszármazottaik jó része ma már tősgyökeres kupuszinainak vallja magát. Néhány família azonban bizonyos idő után elköltözött a faluból. A II. világháború alatt elhurcolták a vidék zsidó lakosságát. Ez a deportálás szinte minden települést érintett. Kupuszinán csupán néhány zsidó család élt akkor már jó száz éve, külön temetővel, de zsinagóga nélkül. Vallási életükről a zombori rabbi gondoskodott. Őket mind elhurcolták, vagyonukat elkobozták, házaikat államosították. Csupán egyetlen férfinak sikerült túlélnie a háborút, s az ő vagyona, lévén kupuszinai magyar katolikus asszonnyal nős, valamiképpen megmaradt, s egyik háza máig özvegye birtokát képezi. A háborút követő nagy német kitelepítések az egész régiót súlyosan érintették. Fejlett iparú, kereskedelmű, földművelésű városok, falvak néptelenedtek el, s a tehetős vidék jól kiépített gazdasági rendszere egyszerre bomlott fel. A németeket először kényszertáborokba hurcolták, majd onnan is kitoloncolták az élve maradtakat Németország felé. A német lakosság egy része azonban nem került a táborokba, s ők megpróbáltak a háború után talpra állni, de a vagyonelkobzás, a nacionalizálás megfosztotta őket az addigra kialakult megélhetés lehetőségeitől. Legtöbbjük az 1950-es években kivándorolt Németországba. Ez volt a legnagyobb veszteség, amely a vidéket érte. Az ő vagyonuk állami kezekbe került, illetve házaikba ismét Jugoszlávia délibb részeiből: Horvátországból, Hercegovinából, Boszniából, Montenegróból, Szerbiából telepítettek szerb nemzetiségű lakosságot. Ők kapták meg az elhagyott házakat ingóságaikkal együtt, földet is a megélhetéshez, miközben a bácskai őslakos zsellérek továbbra is azok maradtak. Ez a migráció teljesen átalakította Nyugat-Bácska nemzetiségi összetételét. A százezres németség helyébe érkező szerbek lettek a legnépesebb nemzet, amely benépesítette a magyar határ menti üresen maradt hajdani német falvakat, és így a határ mentét is délszláv lakossággal. A római katolikus vallás sem maradt meg legszámottevőbbnek, bár az újonnan érkezett szerbek nem építettek maguknak pravoszláv templomokat. A Vatikán az új államban létrehozta a szabadkai püspökséget az egykor a kalocsai érsekség déli területét képező területen. A püspök egészen az 1990-es évek közepéig horvát nemzetiségű volt a zömében magyar katolikusok lakta Bácskában.