Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - HALÁSZ PÉTER: Székelyek migrációja Moldvában

szonylagos függetlenségét nehezen őrző Erdély egymással is gyakran marakodó fejedelmei és feledelem-jelöltjei igyekeztek jó viszonyt fenntartani a török birodalommal. De ha Erdély uralkodója valamivel magára haragította a szultánt, megtorlásként rájuk eresztette Moldva keleti szomszédságában élő tatárokat. Az Erdélyre küldött tatárok pedig jövet is, menet is keresztülhaladtak Moldván, s már ott elkezdték, majd hazafelé folytatták a dúlást és pusztítást. Ha átolvassuk a Moldvában gyűjtött balladák, keservesek, bujdosó- és katonaénekek köteteit, megérezhetünk valamit a csángómagyarok háborúk és dúlások miatti szenvedéseiből. Emiatt költözött el például a Románvásár melletti Berendfalva lakossága a XVIII. század elején a Szeret mellett vezető nagy úttól távolabb lévő Szabófalvára, egykori templomuk helyét sokáig csak a Miszécke nevezetű helynév őrizte. A rendelkezésre álló forrásokban két változat szerepel Berendfalva lakói elköltözésének okairól. Az egyik szerint azért költöztek arrább, mert 1717-ben Mihail Racovitä uralkodó „tartozása fejében hozzájárult, hogy a tatárok felprédálják a Szeret és a Kárpátok közé eső területet", s előlük menekültek volna a berendfalviak Szabófalvára.

7 A másik változat szerint a XVIII. században járvány miatt menekült volna el a lakosság a régi településről.

8 Ha meggondoljuk, hogy a hadak pusztításait járványok szokták követni, elképzelhető, hogy Berendfalva lakói a moldvai fejedelem által saját alattvalóira engedett tatár hordák pusztításai és a nyomukban járó járvány miatt költöztek az utaktól távolabb - mintegy 2-3 km-re - eső mai Szabófalva helyére, ahol az akkori rengeteg erdőben védettebbek voltak, mint a Szeret folyó terasza alatti lejtőn. Ugyancsak a hadak pusztítása miatt futott el Husz városának magyar lakossága, mégpedig oda is, meg onnan is. A XV. század elején Magyarországról menekült husziták által alapított várost - ahol addig évente felválta „magyar és oláh volt a bíró" - a XVII. század végén a tatárok többször feldúlták és kirabolták, ezért katolikus lakosainak többsége Erdélybe és Lengyelországba költözött. Majd több mint száz esztendő múlva ide menekült a Dnyeszter parti Csöbörcsök magyar lakosságának nagy része. Leszármazottaik, több mint kétezer család - bár magyar anyanyelvüket már a XIX. század végére elvesztették -, ma is ott élnek a városban. A Szeret mellett haladó észak-dél irányú hadiúttól igyekeztek távolabb kerülni a XVIII. század elején a Dzsidafalváról és Tamásfalváról keletebbre, Acélfalvára kirajzott magyarok. A szőlőtermesztéséről híres Kotnárról a XVII. század végén települtek katolikus magyarok jelentős számban Forrófalvára; körülbelül ugyanekkor költözött Bakó városa magyarságának nagyobb része a város szőlő7 ISTOC Anton, 1992. 5. 8 DUMEA, Emil, 1992. 12.