Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - CSOMA ZSIGMOND: Erdélyi gyümölcs az Alföldön

tósítószert. Az árusítás és piacozás Kolozsváron a hagyományos un. Györgyfalvi út aljában a Heltai, utóbb Cipariu téren levő „Györgyfalvi piac"-on történt. Másik híres erdélyi szilvatermő hely az Avasság volt, ahonnan vette a nevét az Avasi szilva.

23 Az Avasi szilva, a Kárpát-medence északkeleti tájegységén található. A Penyigei szilvát Penigei, Nemtudom vagy Szatmárinak is nevezik. Ősz legelején érik. Gyümölcse tojásdad alakú, nem nagy méretű, kék héjú, Húsa sárga színű, édes, a maghoz kötött. Fái kevés törődéssel is beérik. Rendszeres és bőven terem. Termését leginkább feldolgozzák pálinkának, lekvárnak. Edzett, hálás volta miatt ezen a vidéken mai napig versenytársa a nemes szilváknak. A Besztercei nagy múltú fajtánk elterjedtsége miatt számtalan változattal és elnevezéssel ismert. Ezen a vidéken Berbenceiként emlegetett szilvát mind friss gyümölcsként, mind feldolgozva nagyra becsülték. Gyümölcs középnagy méretű, kékes színű, hamvas. Húsa magvaváló, sárgás színű. Zamata intenzív, kellemes, harmonikus. Szeptemberben érő gyümölcsét a legédesebb lekvárt adóként tartják számon. A Lószemű szilva pirosas színű. Gyümölcse édes ízű, magvaváló. A nyáron érő termését friss fogyasztásra használták. A termőhely tágabb környezetét- a Szatmár-Beregi síkság és a Kárpátok vonulatának találkozását, a Tisza felső folyásának és a Szamos alsó szakaszának közéta szilva hazájának is nevezték. A hegylánc lábain és a folyók mentén szinte erdőt, (csirittyát) alkottak a külterjesen kezelt szilvások. Az 1500-as években már név szerint említik a Besztercei és a Lószemű fajtákat. A XVI. században már Nyugat-Európában is ismertek magyar szilvafajták. A Beszterceiből készült aszalványt pedig, mint kiváló minőségű csemegét, sőt, mint a patikák egyik kellékét írták le. Linné a Besztercei szilvát, mint a magyar szilva írja le: Prunus domestica var. hungarica. Az 1895. évi országos összeírás szerint a szilvafák tették ki a gyümölcsfaállomány több mint felét. Egy 1896-os „Magyar Királyi Ministerium" jelentése szorgalmazza a szilva és közte a Besztercei szilva termesztését ezen a vidéken. Aszalva a XVI. századtól a XIX század végéig jelentős kiviteli termék, Nyugat-Európa, majd Amerika piacain kelendő árú volt. Nyersen fogyasztva frisses még inkább tartósítva téli táplálékként szolgált. Aszalvány, katyó (más néven cibere: híg lekvár), lekvár és pálinka egyaránt készült belőle. A téli konyha jellegzetes alapanyaga volt az aszalt szilva és a lekvár. Az ősz eleji szilvalekvárfőzés a falvak egyik kiemelkedő közösségi munkaalkalma volt. A szilva szedése, kimagozása és az üstben fövő lekvár keverése kalákában történt, ami találkozási lehetőséget is jelentett a fiatalok számára. A katyó vagy cibere hígabb, nincs teljesen kifőzve szilvaíznek. A kész lekvár tárolására a mai napig használnak cserépedényeket, légmentesen, alaposan beletömörítve azt. így évekig is eláll. A lekvárt nyersen és főtt vagy sült ételekhez egyaránt használják. Aszalványkészítés szá23 Az Avasi szilvák leírója Szani Zsolt, az OMMI tudományos munkatársa