Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)

Észak-Oroszországban sem szaszanída pénzek, sem edények nincsenek, kivéve a Permi csúdok földjét, s nincsenek továbbá ilyen érmek és edények Észak-Európában sem. E rendkívül fontos körülmény mindenek előtt arra utal, hogy a szaszanída edények viszonylag gyakori előkerülése a Permi csúdok egykori nagy településein - korántsem véletlen jelenség, hiszen ellenkező esetben elő kellene kerülniük másutt is. Az ezüst edényeknek a csúdok számára - amint arra fentebb utaltunk - minden bizonnyal vallási jelentőségük volt, s ezért hozták azokat a Káma vidékére nem csak a szaszanída, hanem a későbbi arab időszakban is, annak ellenére, hogy a kereskedés körülményei teljesen megváltoztak."

63 E következtetés lényege - ha a megfogalmazáson az eltelt 110 év kutatási eredményei alapján némileg finomíthatnánk is - ma is tökéletesen helytálló. Pedig a Sztroganov grófok főerdésze még nem láthatta a „keleti ezüstök" nagy albumát, nem használhatta a leletkörülmények tudós elemzéseit, nem ismerhette a vallástörténészek ragyogó eszmefuttatásait, de ezeken láthatóan átsegítette a korszak színvonalán álló műveltsége és erős kutatói vénája.

64 63 TYEPLOUHOV 1895, 287. 64 A Tyeplouhov család három kiváló kutatót adott az orosz régészetnek. Az első generációt a nagyapa, Alekszandr Jefimovics Tyeplouhov (1811-1885) képviselte, aki egy Káma menti faluban látta meg a napvilágot, szülei a Sztoganov grófok jobbágyai voltak. Mint tehetséges jobbágyíiút, földesura tanítatta Szentpétervárott, erdész s emellett neves régiségbúvár lett, ő alapította meg a család nevét viselő híres gyűjteményt, amelynek jelentős részét tették ki a kultikus rendeltetésű, ún. „permi bronzok." A bécsi Antropológiai Társaság és a helsinki Finnugor Társaság is tagjává választotta. Fia - akinek munkáira e dolgozatban is többször hivatkozunk - Fjodor Alekszandrovics Tyeplouhov (1845-1905) apja nyomdokain haladt, ő is erdőfelügyelő és neves műgyűjtő lett, jelentős szakirodalmi munkásságot folytatott. Az ő engedélyével és támogatásával jelenik meg 1902-ben Szentpéterváron A. A. Szpicin nagy albuma a Tyeplouhov-gyüjteményről. (Drevnosztyi Kamszkoj csudi po kollekcii Tyeplouhovih.) Az unoka, Alekszandr Fjodorovics Tyeplouhov (1880-1942) szintén folytatja a családi hagyományt, belőle is a Káma-vidéki régiségek jeles gyűjtője és kutatója válik. Az ő életpályája azonban nem teljesedhet ki. Az orosz polgárháborúban kényszerrel besorozzák Kolcsak hadseregébe, amelynek katonájaként éppen Szibériában tartózkodik, amikor a permi szovjet elrendeli a hírneves gyűjtemény elkobzását, amelyet a permi múzeumba szállítanak.. A lelkes végrehajtók azonban a gyűjteményhez csapják személyes tárgyait is - könyvtárát, kéziratait, leveleit, így a kutatómunkát képtelen tovább folytatni. Az 1920-as években még részt vállal a vidék helytörténeti mozgalmában, de amikor megindul a helytörténészek elleni politikai hajsza, akiknek önkritikát kell gyakorolniok és a „poros, avítt" régiségek helyett a kor szocialista építése felé kell fordulniuk, Tyeplouhov, a szellemében nemessé vált jobbágyivadék, megtagadja az önfeladást. 1942-ben az egyik büntetőtábor kórházában éri a halál. A sors furcsasága, hogy a Szovjetszkaja arheológija 1947-es IX. köte-