Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - SILLING LÉDA: Zombor, a Nyugat-Bácska piacközpontja

városokban is bizton találunk kínai boltot. A piacokon is éppen így jelen vannak. Igaz, nem kínaiak árulják azokat, hanem zombori, szerb nyelvet tudó alkalmazottak, de a termékek címkéjén, származási helyként Kína van megjelölve. Péntekenként a piactér melletti nagyáruház előtt szoktak megjelenni a délszerbiai vándorzenészek, akik hangos muzsikájukkal hívják fel magukra a figyelmet. Jelenlétükkel és repertoárjukkal a város szerb etnikumának jelentékeny ségét hangsúlyozzák. Jellegzetes figurái a zombori piacnak az árusokat élelemmel: friss fánkkal, palacsintával, más tésztafélével, forró teával, feketekávéval kínáló leleményes zombori asszonyok. 5. PIACI ÉLETKÉP A piacot megelőző napok készülődése az, ami igazán megterhelő. Kezdve a mag elvetésétől, gondozásán, a növény nevelésén át, amelyért majd a megélhetéshez szükséges garasokat kapja a gazda, hosszú az út. Az éjszakába nyúló készítéstől a korareggeli kelésig viszont nagyon rövid az idő. Hajnalban viszi mindenki a „partékáját" eladni. A „No, elattá má valamit?" kérdést minden oldalról hallatszik a reggeli zombori piacon. Mindenki az árujával van elfoglalva. Kimennek a pad elé, megnézik, jól állnak-e a hagymafejek, melyiket tegyék kívülre, ezt nevezik „kiszinélésnek". Ezek után mindenki vár az első vevőre, örül az első dinároknak. „Fél tíz körül meg is indul a nép." Jönnek a vásárlók, végigfut a szemük az árun. Sokan csak nézelődnek, visszajönnek, ha tetszik nekik az ár, amit hallanak. Tizenegy körül már újra pangás van mindenfelé. A későn kelő nagyságák ekkor jönnek tűsarkú csizmáikban az ebédhez szükséges néhány répáért, zöldségért. „No, vége, elmentek a vevők" -mondják tizenegy óra után. Eddig tartott hát. A kötényzacskókba már nem sok pénz gyűlik ezek után. Az özvegyasszonyok első túrája már szedelődzködik, szállítja őket s maradék árujukat haza a fogadott fuvaros. Ezek az asszonyok a piac állandó árusai. Péntekenként mindig ott vannak, viszik kevéske árujukat. Jelenleg 250 dinár az út oda vissza. Ehhez még hozzátartozik a helypénz, ami nyolcvan dinár most éppen, de ha a padon túl pakol valaki, akkor a százast is otthagyja, „a helpénzesnél otthagyom neki kávéra". Ez mintegy 1000 forintnak megfelelő összeg. A Zombor környéki településekről sok család, generációk óta él a piacra járásból és az ott kapott pénzből, a kupuszinai János bácsi szerint ez: „genetikai örökség. Születni kell arra is. A szülők is olyanok...". Akinek nincs más, mindig a földből, annak terméséből élt, nem tehet másként.