Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
Az aszódi latin iskola és az algimnázium története (1728-1912)
A Korén István tanárságának idején virágzó latin iskola épületét egészen bizonyosan rendszeresen tatarozták, felújították, hiszen Aszód városnak már ekkor is büszkesége volt a középfokú tanoda. Az önkényuralom alatt az egész magyar közélet válságos időket élt át. Az aszódi evangélikus középiskola is történetének legnehezebb szakaszát élte ekkor, melyről más helyen részletes ismertetést adunk. Az épületben semmi változás nem történt ezekben az években, annál kevésbé sem, mivel a helyi gyülekezet első embere, Mikulás Dániel Edvárd lelkész az iskola megszüntetésére, felszámolására törekedett. Ahogy lazult az országon az abszolutizmus vasbilincse, úgy indult meg az aszódi egyházon belül is a változás, és ismét a régi szellemben, az egyházi épületekre is egyre több gondot fordított a közösség: 1863-ban a lelkészlakot, 1868-ban a kisiskolát korszerűsítették. Ezután került sor az algimnázium építésére-bővítésére, mer akkorra már a 4 osztályos tanintézet kinőtte a XVIII. századi földszintes, zsúpfedeles iskolaépületet. Először 1869-ben vetődött fel ez a téma, amikor is a lelkész bejelentette, hogy sikerült jelentősebb pénzt összegyűjteni erre a célra. A közgyűlési vita után aztán az alábbiakban állapodtak meg: „...a mostani épület egy emeletesre építtessék, az emeleten lennének a tanhelyiségek, a földszint pedig a négy tanár számára átalakítandó lakosztályokra. " Abban is megállapodtak, hogy mivel az épületet az aszódi gyülekezet építi, így az iskola is az övé lesz. (!) Az egyházi és a gimnáziumi irattár dokumentumait a régebbi korok irodalomtörténészei nem tanulmányozták át, ezért az 1871/72-es iskolaépítést tévesen rögzítették munkáikban, és ez élt sokáig a köztudatban. Még e sorok írója is olyan tájékoztatást kapott az építkezésnél résztvevő ácsmester leszármazottaitól, mely szerint a földszintes épületet földig rombolták, és helyébe egy új, emeletes iskolát (a ma is létezőt) építettek. Ez téves adatnak bizonyult. Az 1871/72. évi építkezésről részletes tájékoztatást először Detre János nyújtott, aki az egyházi számadásokból hámozta ki a valóságot. Az építkezésnek a helyi gyülekezeten belül voltak támogatói, de ellenzői is.~ Az utóbbiak attól féltek, hogy esperességi támogatás, az egyházkerületi gyűjtés nem lesz elegendő, és akkor a teher csak az ő vállaikra nehezedik. Jó okuk volt félni, hiszen az eddig igen nagyvonalú patrónus, báró Podmaniczky Ármin éppen ekkor ment tönkre, és az ígért 20000 db téglából így semmi sem lett, továbbá a rákoskeresztúri báró Podmaniczky János bár ígérte, végül semmit sem adott. Az építkezésnek azonban továbbra is voltak Podmaniczky-mecénásai, mégpedig Géza és Levente bárók. Mindezeken túl éppen ebben az időben történt a kis (elemi) iskola átalakítása, aminek a biztosítására külön kivetést határozott el a presbitérium, ami bizony érzékenyen érintett minden egyháztagot. 3 Egy későbbi adatból tűnik ki, hogy az egész gimnáziumi építkezés gondolata az 1870-ben megválasztott új felügyelő vetette fel, még az 1860-as évek végén. Báró Podmaniczky Géza (aki egy évig Korén iskolájának is a növendéke volt), az Aszódról ' AEEI Protocollum - 1869. júl. 4. jkv. Erről Petry ezt írta: „Az elnököknek az építés körül kifejtett szorgalmát annál nagyobb elismerés illeti, mivel működésükben az egyház tagjai részéről nagyon szűkkeblű felfogással kellett találkozniok. " Évkönyv 1900/1901. 27. Erről kicsit részletesebb ismertetést is találhatunk Dr. Oravecz Ödönnek Az aszódi ág. hitv. ev. Petőfi-reálgimnázium története című kéziratos összefoglalójában, amit D. D. Raffay Sándor püspök úr 1931. április 27-29-i aszódi látogatására készített. APMTd 2002. 13. 1. ' AEEI Protocollum - 1868. dec. 10. jkv.
